Tegnap előtt végre megtörtem a jeget.
Hosszú hosszú idő után először elmentem egy hosszabb sétára.
A mostanában műr oly sokszor igénybe vett taxi szolgűlatot nem lehetett elérni. Igy kénytelen voltam újra egyedül trolira szállni. Kicsit fura viszont annál jobb érzés volt. -s ami a legtutibbvolt, hogy egy darabban értem haza és közben elintéztem minden dolgomat.
Nem volt nálam sem segéd ember vagy ennek látszó tárgy cak Béla a bot.

Persze a mezei túra melett voltak igazán jó, emlékezetes események is. Például most láttam életemben először, hogy a nálamnál jóval kisebb barátnőm hogyan késziti a főmüvét, hogyan készit egy kancsót?
Én hozzá nem fognék az biztos. Túl sáros munka nekem ez a korongozás. Bár kétségtelen, hogy jól meg lehetne belőle élni mert a világ minden pontjára lehetne exportálni kancsókat, tálakat, stb...

Mentem, láttam, győztem.
A hétvégén, nyolcad magammal megjátzam az Örséget, Magyarország legcspadékosabb vidékét.
Benéztünk sok kerámia mühelybe ahol kipróbáltuk hogyan is lehet kerámiázni, megnéztünk jónézány templomot, és sétáltüunk reggel és este, még éjszaka is.
Ez utóbbi tényleg nem vicc ugyanis egyik este a csoport tagajinak eszébe jutott, hogy mi volna ha elmennénk sétálni egyet, csak úgy kaland vágyból. El is indultunk és csakhamar kivilágitatlna mezőre tévedtünk amin azért nem volt túl menő a járkálás. Hála Istennek hazaértünk sikeresen, de megfogadtam, hogy többet nem megyek az Őrségbe éjszakai túrára, sőt máshhova se megyek éjszaka túrázni.

Végülis az a cudar idő megjavult, legalábis számomra. Bár nem kirándultam sehocá, de délután alkalmam esett meglátogatni a szomszéd 3 éves kislánt, aki verset mondott nekem. A kislány nagyon aranyos, az óvónénije ugyanaz a hölgy aki engem tanitott annakidején. Ott még azért nem tart hogy Petőfi összes müvét felmondja de az óvodában tanult verseket úgy mondja fel, mintha könyvből olvasná.

Hát, ez a Május 1 alaposan kifogott a kiránulókon itt Nagykároly vidékén. Eglsz nap mord idő és eső esés volt. Aki furfangosabb volt az ki se ment a levegőre. Csak a bátrabbak merészkedtek ki.
Én az ellsőként emlitettek táborában voltam. Ki se tettem a lábam.
Bár szivesen megboxoltam volna a kutyám orrát. Csak úgy viccből.
Hogy tudja hogy hazajöttem.
Azt mondják, ami késik nem mőlik. Én is verekedtem egyet a kutyával, csak úgy szolidan, másnap mikor már az esőnek se hire se hamva nem volt.
A rosz idő miatt nem készültek képek, de régebbieket becsempészek.