Miután kidühöngtem magam, amiatt, hogy ez a drága cég kicseszett velünk, jogos bánatomban úgy döntötteem, hogy elmegyek édesanyámmal sétálni, lehüteni magam picit. Fel is kerekedtem és elindultam várost nézni. Elmentem a Szabadsűg hidhoz, ahol még nem jártam soha (pedig itt lakom Pesten 5 éve).

Majd egy kisebb utazással eljutottam a Szent Istvván bazilikához, a Deák Ferenc tér mellett, ahol 3ty nappal azelőtt még hatalmas nagy tömeg drukkolt az esetleges EB győztesnek.

Dehogy mekkora az a bazilika, háát, még én is elszédülök, ha csak rágondolok.

Kedden hazamegyek Nagykárolyba. A világ egyik 28 000 lélekszámu világkisvárosába.

Miért csak akkor? Azért mert alá kell irnom valami féle hivatalos papirokat azért, hogy mihamarabb részese legyek a magyar társadalomnak. Egyyik legyeke a 10 000 000 emberből álló kis csoportnak.

Bár. Igazán nem tudom, hogy tudtak ilyen jó időpontot választani a plgármesterségen. Ahelyett, hogy Intercity-vel vonatoznék haza boxolni a kutyám orrát, randevúznom kell a polgármesterségi sweet hartokkal.

Na mindegy, valahogy csak túlélem. De arról nem tettem le, hogy pár hét múlva, barátnőmet is levigyem Nagykárolyba, ami számára Erdély, holott még messze van tőle Erdély. Olyan 150 km-re.

Vett a bátyám egy OPEL Astra-t.

Ez persze igy, egymagában nem olyan nagy hir mint amik szoktak lenni a sztárok magánéletével foglalkozó ujsűgoban szoktak lenni.Neki viszont annál nagyobb hr mert régóta vágyott már rá. Vűgyott már arra, hogy saját autójábam rodeózzóm Budapest utjain.

Ma jött a hab a tortára.

Vérszint vizsgálatra voltam hivatalos ma reggelre, abba a kórházba ahol az adó-vevőket rám tették. Minden nagyon flottul ment. Nem ájultam el és a nővér is aranyos volt. Csupán eggyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem többször is a randevú ideje alatt. Miért pont én vagyok a kiválasztott leggyengébb láncszem?

Ezt a reggeli kis utat muszáj volt kipihenni. Amint hazaértem akkorát nagyot aludtam, hogy „meg lehetne támaszkodni benne”. Ahogy a nagyapám mondta vondaná.

Aztán…

Szerintem e miatt is fáj a nyakam mint az állat.

A tegnap kidekoráltak. 24 órás EEGvizsgálaton vettem részt. Nem volt túl jó mert egy csomó tyúkbél lógott a fejemen és hozzá még jött egy kis táska amiben volt valami mérő eszköz ami kivülről úgy nézett ki mint egy fényképezőgép.

Az a lényeg, hogy már leszedték és nem nézek úgy ki mint a Horvát zászló és nem tudnak azzal bosszantani, hogy befogom majd a Kossuth rádió adását. Az már biztos, hogy nem fogom be a rádiót, de a „Ki nyer ma?” játék elején lévő pár mondatot kivülről fújom. Eleget hallgattam dédmamámnál kidwi ko4omnan.

Múlt pénteken, 13-án, meghivást k kaptam barátnőm ballagására. Gyönyörü volt. A hölgyek-urak ruhái, a sok virág, meg a sok diszlet….
Ezen esemány kaőcsám sok régi tanárnőmmel futottam össze, akik kicsit sem leplezték mennyire örülnek nekem. Ez persze érthető mert, van aki baleset előtt óta nem látott találkozott velem utoljűra.
No, de nehogy valaki azt higgye, hogy itt be is fejeződik a beszámoló mert folytatódik hosszan, tovább. Ugyanis….
Meghivást kaptam én még erre a hérvégére a barátnőm családjához, Gyálra is. Közölték velem, hogy ott akarok tölreni náluk egy hétvégét. Ez persze nem volt ellenemre. Legalább megismerem a család apraját-nagyját.
Valóban ez a látpgatás létre is jött, és találkozhattam, a család 2 hónapos családtagjától, a 3 évesen át az 5 évsig mindenkivel.
Aranyos volt tőlük, hogy nem kölönösebben tartottak attól, hogy esetleg rosszul lehetek, és az sem feszéjezte őket, hogy hozzájuk képest énvoltam Guliver ők pedig Liliput lakói. Az különösen aranyos volt tólük, hogy odaadták nekm a 2 hónapos Viktóriát ringatás erejéig majd később altatásra is megkaptam. És ami igazán boldogsággal telitett meg, hogy elaludt az altató dalaimtól. Pedig nem voltak azok olyan menő dalok, csak azok amiket nekm énekeltek anno. 20 egész percet aludt tőlük.Sőt a Love me tendert is birta. Azt hiiszem ekkor kedveltem meg igazán ezt a cseppséget.
Mikor vasárnap elváltunk javasolták, hogy menek még máskor is mehetek. Gondoltam magamban, ha megengedik máskor is,hogy altassam a pici babát, hogy játszak a 3 éves Levikével, és, hogy kártyázzak Timivel, Marcsi hugával akkor feltétlenül megyek.

Átléptem a 11. osztályba.
Véfre sikerült olyan negyedév végi feladat sort összehozni, hogy ne bukjak meg semmiből. Tudom, ez csak nekem és a családomnak akkora dicsőség, hogy majd kiverjük a ház oldalát örömünkben.
Asszem ősszel kap majd az én drága osztályfőnököm egy puszit, vagy méghamarabb, mikor ideadja a bizonyitványt. Majd akkor kap puszit vagy egy köszönömöt. De utbbit mindenképpen.
Bevallom a vizsga előtt folyton az a dal járt az eszzemben, hoggy: "ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége"

Új reménycsilag gyúlt ki a horizonton fölöttem.
Az történt ugyanis, hogy találtunk egy kedves hölgyet aki úgy néz ki, hogy segit nekem beszeretni egy kutyust aki mindamellett, hogy vakvezető, figyeli az epilepszia rohamaimat.
Ha úgy érzi jön, kaparássza a felkarom vagy az arcom nyalja és idegesen viselkedik. Ha sikerülne összehozni én igazán örülnék neki, mert eleddig nem hallottam semmi ami a gyógyszereken kivül segitett volna rajtam ez ügyben. Márpedig 7-8 éve ebben a helyzetben vagyok, ami nem túl menő, de együtt kell élni vele.
Lehet afféle rövid, homokszinü Labrador lesz ami szerintem igen jól mutat. Valamint igen jól védelmez. Ráadásul akkora zajt tud csinálni, hogy belesüketülsz ha mellette vagy.

Elnézést kérek attól a 2-3 emberből álló publumtól aki rajtam kivül olvassa még azt az "én kis naplóm"-st de most épp vizsgaidőszakom van. Nincsa annyira időm bőviteni a bejegyzések listáját
10 vizsgából már 5-ön túl vagyok egész jó eredményekkel. Amint vége, irok pár sort, igérem.