Már napok óta készülök valamit bejegyezni ide, csak teljesen elfelejtettem, hogy mit is. No de sebaj. Tegnap olyan történt velem, hogy azon a hiren százszor túltesz. Marcsi, akivel utolsó információim szeerint öri-hariban vagyok tegnap e-mailt ir nekem, azügybem, hogy vegyem fel barinak az MSN-re.
Na már most. Én nem akarok gonoszkodni. Mi a célja ezzel? Van egy olyan érzésem, hogy nem az esze jött meg hanem:
a) valaki telibeszélte az agyát
b) valamit akar tőlem, mert ez egy kicsit non sens, hogy egy hónapja még én voltam a legnagyobb ellenség most meg MSN bari akar velem lenni.

Ez a ballagós story van tovább is.
A ballagásnak lehet örülni, lehet sirni miatta. Ez nézőpont kérdése. Tegnap nekem egy harmadik fellingem jött elő ezügyben amikor beléptem az iskola épületébe. Én igencsak megutáltam ugyyanis...
Belépéskor egy erős orgona illat felhőbe futottam bele ami aminek illata terjengett az egéz épületben. Olyan volt mintha a diákok hozzátartozói a több 12. osztály összes diákjának csak orgonát hozott volna ajándékba és az iskola dolgozóinak nem lett volna annyi esze, hogy kinyissa az ajtókat vagy az ablakokat.
Szörnyü volt. Én szeretem a virágokat de ez az illat rémes volt.
Még egy régi történet is eszembe jutott egy hölgyről akinek a nevére nem emlékszem de úgy öngyilkolta magát meg, hogy befeküdt egy virágágyba, a virágok illata pedig megölte őt.

Nagy napra virradtunk a tegnap.
Tegnap volt a 12. osztály búcsúztatója. Ennek tiszteletére a 11. osztály is kellett irjon valami kis szöveget amivel elbúcsúzik tőlük. Mi vagyunk az egyik 11. osztáély, tehát mi is el kellett köszönjünk. Csakhogy az a fura helyzet állt elő, hogy mi egész évben egy szót sem váltottunk velük, egyiket sem ismerjük. Igy azért nehéz szöveget irni. De ahogy Fábry Sándor szokta mondani "Szorult helyzet csiszolja az elmét". Mi is beleadtunk mindent. Kisebb csapatot hoztunk létre, hogy kialakuljon egy müsoron előadható szöveg. Úgy volt megbeszélve, hogy az egyik megirja az alapot aztán a többi alakit rajta vagy tesz hozzá mig végül kijön egy normál szövegnek látszó tárgy.
Na már most. Az a valaki szerepe kire jutott? Háát naná, hogy rám. Életemben nem irtam még ilyet de valamit össze kellett kovácsolnom gyorsan mert csak pár nap volt a búcsúzóig. Utólag megtudtam, hogy az én szövegem fel sem lett hasznélva. Hárman összeeszkábáltak egy másikat ráadásul a szöveg fele a netről származott. Azért köszönöm, igy én is meg tudtam volna csinálni.
No, de van ez a történet tovább is. Drága Marian osztálytársam aki nagyon kedves lány de a macskámat se biznám rá, kellett volna felolvassa. Mi történt ehhez képest? Elkésett. Most kiváncsi leszek mi lesz ma ebből.

Egy érdekes jelenséggel szembesültem a napokban.
Mostanában több alkalommal is elmentem édesapámmal múzeumba. Ma is elmentünk a Közlekedési múzeumba, de erről kicsit később mesélnék. Először ezt a különleges jelenséget irnám le pár szóban.
Mindkét múzeumban, a múltkor is meg most is lehet azt mondani, hogy "a két szép szemünk miatt" engedtek be ingyér. Mindezek mellett több múzeumi dolgozó nézett vaknak vagy affélének. Meglepő módon aranyosan és kedvesen viselkedtek velem/velünk szemben.
Szóval, ma voltunk a Közlekedési múzeumban ahol láthattuk az elmúlt 80 év legmenőbb motorbicikliit, repüülőit, mozdonyait. Sőt még egy régi állomás modellbe is beléphettünk ahol ott voltak a korabeli állomás cuccok.
Ami meg a legszórakoztatóbb volt a számomra, hogy édesapám is felszállt velem arra a kisvonatra amire kisgyerekek szoktak felszállni és ott futkároznak és visitanak rajta. Ez a vonat természetesen egy helyben áll,a gyerekeknek viszont jó móka.
Ha megengedik pár képpel prezentálnám is milyen kis csodákat lehet ott találni.

Jelentem sikerült!
Kiszedtem azt a két ormótlanságot és rendet reremtettem.
Ahogy Fábry Sándor szokta dézni:
"Visszatoltam én a kizökkent időt."

Joggal tehetné fel mindenki fel nekem a következő két kérdést.
- Mi ez az új külső?
- Mit jelent a GY.L.?
Nos, az elsőre azt kell mondanom, hogy nemrég töltötte be a blog az 1 évet, ennek örömére gondoltam, hogy adok neki picit más formát.Saját véleményem szerint sokkalta jobb lett mint az eredeti.
A második kérdésre a válasz egszerü (mármint annak aki bár egyszeris látott már életében engem). Láthatta tehát, hogy szemüveget viselek,és mindent elég közelről vizsgálok. Rövid látó vagyok tehát.
Namost, hogy nevezzük azokat akiknek valamibaj van a látásukkal (ide nem számoljuk a vakokat). Hát ők a gyengénlátók, a GY.L.-s emberek.

No, de most nem is erről szeretnék mesélni.
Inkább egy utazásomról amit ma tettem. Kilátogattunk családilag Csepelre. Ez a kis sziget, északról-délre haladva, Magyarország negyedik szigete a hét közül.Ezt bevallom én is földrajz órán tanultam, de ha kicsit közérthetőbben kellene elmagyarázni akkor úgy lehetne megmagyarázni ennek a helynek a mivoltát, hogy itt élt anno Jimmy, "a király". Az tény, hogy volt hangja de én nem szerettem.
No, de visszatérve Csepelre, egy nagyon király kis hely. Olyan mint egy megnőtt kisváros, jó, nyugodt utcákkal (mármint ami a Királyerdő nevü részt illeti), a forgalom nem olyan vad és ráadásnak még ott a Duna is ami a kertek alatt csörgedezik.

Amint látható kisség nagyon megújult a blog. Félig pozitiv-félig negativ irányvba. Felkerül rá két ormótlan kép is. Igérem mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb lekerüljön onnan de ha nem megy akkor hatalmas nagy sorry.
De ahogy szokták mondani, a remény hal meg utoljára.

Ma belekukkantottam a blogba és úgy láttam, hogy egyik korábbi kijelentő ésem kisebb aggodalmat okozott. Valóban mentem szurira, de ez számomra nem azt jelenti, hogy megyek az akasztófához. Valami miatt ettől sem tettegek (sok emberrel ellentétben), ugyanúgy mint ahogy az iskolával sincs semmi bajom (sok száz diáktársammal ellentétben).
Ami pedig a szuris hölgyeket illeti, ők sem ollyan mumusok mint ahogy azt sokan gondolják. Inkább kimondottan szimpatikus hölgyek akiknél kb. 2 percet kell ülni és akik egy idő utén már csak a neved nem tudják. Legalábbis velem ez a helyzet. Látnak engem minden kéthétben, és még csak a nevem nem tudják.
No de tulajdonképpen nem is ezzel akartam én kezdeni ez csak kis helyreigazitás volt azért, hogy ne aggódjanak értem annyira.
Amiről tulajdonképp irni akartam az a pár óra amit édesapámmal egy múzeumban töltöttem el múlt hétvégén. Kb. 2 óra alatt végig mentünk kettecskén pár száz éven és megszemléltünk különböző régmúltból származó lakhelynek, fegyvernek, földmegmunkálására használt eszközt. A legmenőbbek a kitümött állatok voltak. Csak a felvigyázó hölgyek nem voltak innyemre. Csak épp azt nem mondták, amit a közlekedési múzeum 70 és a halál között lévő felvigyázó hölgyei, hogy „mindent a szemnek, semmit a kéznek!”

Ja, és ha elfelejtettem volna mondani a sok szörnyüség mellett, ma volt (vagyis még mindig tart) a névnapom. Kaptam rengeteg köszöntést. Volt ami telefonon jött, volt ami MSN-en, volt amelyik élőben. De itt most nem is a forma hanem a szándék, a gesztus volt a lényeg.
Egyik szemem sir, a másik meg nevet. Nevet azért mert pont mára esett az, hogy végre összehoztuk, hogy átvegyek Barbi ösztálytársamtól egy cd-t amit már hetek óta át kellett volna vegyek.
És sir, mert lehet holnap mehetek reggel jutalomból szurira. Na mindegy. Ez van, ezt kell szeretni.

Amint két bejegyzéssel ezelőtt irtam, „…mai rohanó világunkban…”. Hát igen, rohanunk mindig valahová. Az „Apostol” nevü együttes egyik régi dala is valami ilyesmit mond, hogy „forrón isszuk meg a kávét, nincs időnk…”
Ezeknek a rohanásoknak néha nincs jó vége. Vegyük példának azt a pár nappal ezelőtti kis dugót amibe belekeveredtem negyedmagamammal egy balesetezett autó miatt.
No, egy ilyen őrületes rohanásnak voltam ma szem és fültanuja. Autóval jöttem vissza Újpestről. Mellettem elszáguldott nagy robbajjal egy autó amiből ezerrel dübörgött a rádió. Következő pillanatban jött a piros lámpa, csak annyi volt a probléma, hogy a tag nem tudott elég hamar fékezni és kissé belerohant az előtte robogó autó seggébe. Nem nagy szám, csak pár millát kell majd leperkáljon a javitásért.

Talán a nosztalgia kedvéért, vagy csak kiváncsiságból? De utána néztem mikor irtam be az első bejegyzést a blogba. Hát, igencsak meglepődtem a talált eredményen. Hat nappal ezelőtt volt a blog pont 1 éves.

Ahogy mondani szokták, azóta már sok víz lefolyt a Dunán. A gazdi „saját szerénységem” más helyszinen jár iskolába azóta, új osztályfőnöke van a gazdi osztályának (mostmár nem Piroskának hanem Zsuzsának hivjá), közel járok ahhoz, hogy felmentesem magam matek érettségi alól,létrejött egy klub az iwiw-en (saját produktum), újra két barátnő között vagyok, stb…, stb…

Szóval, 1 szó mint 100. Igyunk egyet a blog egészségére. Persze cssak mértékkel, mert nincs rosszabb látvány egy magát koordinálni nem képes embernél.

Maanapság egyre többet halljuk ezt, hogy „mai, felgyorsult világunkban…”.

Igen, minden gyorsabb. Már nem a kocsisok ostor csapása képezi a nagy zajt az utcán, hanem a rengeteg autó zaja. A többsávos gyorsforgalmikról már nem is beszélve ahol az autók zaja megsokszorozódik., főleg ha vijjogó és vibráló mentőautók, rendörautók és egyebek társulnak a forgalomba.

Ilyennel minden nap találkozhatunk az utcán, vagy drusztikusabb formában az amerikai filmekben a TV-ben. Ott mindig legalább egy több száz autóból álló dugót képező sor a főszereplő, és a dugót általában két vagy több autó balesete okozza.

Hál’ Istennek nekem eddig még nem volt részem ilyesmiben, (bár már megértem sok mindent). Ma, azomban amint jöttünk vissza Pestre a pár napos szabiról belefutoottunk egy ilyen dugóba.

A sor szerintem 1,5 km-es is volt, jöttek a rendörök meg a mentő is. Azt hittük valami nagy durranásba futottunk bele. Szerencsére csak egyetlen autó ment neki a szalagkorlátnak, és nem törtéént nagy baj.

Hát ilyet sem mindennap él át az ember. Saját tapasztalatból mondom, hogy hála Istennek.

Ahhoz, hogy egyik generációból a másikba átmenjünk kb. 20-25 évnek el kell telnie.

Tegnap volt szerencsém talállkozni 2 kis tüneménnyel az utánam következő generációból.

Egyik már ovis és lány létére tudja a fiúk locsoló verseit (mint én annakidején,), a a másik gyermek pedig 6 hetes.

Abban eddigis biztos voltam, hogy Nagykároly nem hal ki, tegnap viszont már tteljesen megbizonyosodtam ebben. Itt van az „utánpótlás”, két kis tünemény aki hóddithatja a nagykárolyi férfi sziveket.