Annakidején nagymamám mindig azt mondta nekem, hogy „te kis világjárta”. Ezt én nem annyira kedveltem, de évről-évre egyre inkább az lettem. Átköltöztem Pestre, láttam Ausztriát meg Németországot is.

No, de a mai nap volt az igazi hab a tortán.

Eddig csak folyton átutaztunk Magyarországon a hármas úton. Soha, egyetlen telpülésbe sem mentünk be. Kivéve Budapest, Esztergom, Debrecen.

Ma, tettünk egy kis családi kirándulúást Nógrád és Vác irányába. Ez királyul le is zajlott, megszemléltünk mindenféle kastélyokat a múlt évszázaddokból. Mindezekmellett megtekinthettük Vác irányából is a Dunát. Nagy változás nem volt, ott is ugyanolyan szép és széles mint Pesten vagy Esztergomnál. DE, megtekinthettük az első „élő” kompot, pár méter közelből. Láthattam amint fel és le mentek az autók és a gyalogosok róla és rá.Sőt, kideritettük, hogy igazán olcsón lehet kompolni egyet. Majd ha nem lesz olyan igazi elfoglaltságom lemegyek Vácra és átmegyek komppal a Dunán.

Ami igaz az igaz, kicsit nehézkesen tudom a picikét kezelni, de egy kis türelemmel mindenre rájövök majd. Vegyünk egy példát.

2 egész nap kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogyan kell fotót késziteni valamint hogyan kell névjegyzékbe beirni.

Ja, tényleg. Azt mondja, hogy ki is lehet nyomtatni a képeket amiket készitek. Ehhez feltételezem kell egy kábel vagy valami hasonló kábelnek látszó tárgy. Ezt arra alapozom, hogy valahogy kapcsolatot kell a teslcinek teremtenije a géppel, valamint a nyomtatóval.

No de ahogy mondják „a türelem tornaterem”t. Pár nap vagy hét és rájövök minden ilyesmire.

Hát, az utóbbi napokban gyökeresen megváltozott az életem.

No, nem nősültem meg vagy ilyesmi csak egy új telcsit vettem. No, de nem is ez a lényeg mert ez mostanában minden második emberrel megtörténhet nap mint nap.

Az a lényeg, hogy milyen telefon az?

Dumál nekem golyamatosan angolul meg magyarul is. Mondja, hogy mit csinálok éppen vele. SMS-t olvas, meg azt is, hogy ki hiv éppen, meg minden ilyesmi. És akkor még nem beszéltünk az ezer és egy extra plusz szolgáltatáésáról. Bár szerintem ennyi is elég.

A Charlie nénje c. musicalben, eyik dalban van 2 sor, ami pont ide illik.

„Vannak meglepetések, engem mind utolérnek”

Ma, édesapám közölte velünk telefonon, hogy Pal bácsi aki elvállta a kutyánk felügyeletét, beteg. Ez azt jelenti, hogy valaki másra kell bizni. Az menő volna például, ha a fia elvállalná de neki is sok dolga van. Nem biztos, hogy belefér még a kutya pesztrálása is.

Tegnap, Piroska osztályfőnöknő olyanváratlan, félig elszomoritó eseményt jelentett be nekünk amire egyikünk sem számitott.

Odahivta a tanáári asztalhoz azon tanitványait akik már 9 és 10 osztályban is tanitványai voltak. Majd bizalmilag közölte, hogy Februártól elmegy szülési szabira. Ez fájdalmas amiatt mert itthagy minket, de örömteli amiatt, hogy Piroskának babája lesz. Ujabb „kabalája „ lesz az osztálynak a kutya mellett.

Bevallom őszintén én titkon remélem, hogy egyszer majd behozza a suliba is megmutatni nekünk is a cseppséget. Én úgy gondolom mindannyian örülnénk neki ha megismernénk a György familia legfiatalabb tagját.

Fenyő Miklós egyik dalában azt mondja nagyon okosan, hogy:

„- A nő ha egyszer szépség, százszor szörnyeteg”

Hát, ezt a z utóbbi időben többször is felfedeztem és igazat adtam ennek a pár sornak. Tegnap pl. az a kedves, aranyos lány aki anno még cimbizett velem meg „cicázott velem” megmutatta egy másik oldalát. Megmutatta a picit csipős nyelvét, picit pimaszul. Legalábbis szerintem, mert amikor valami nem tetszik neki akkor jogosnak tartja az én cseszegetésemet, de mikor valami kéne neki tőlem akkor én kell legyek az aranyos, kedves Tibi.

Bátyó folyton mondja nekem, hogy milyen jó lenne ő nekem barátnőnek, de asszem kétszer is meggondolom egy-egy beszzólás után.

Vasűrnap leszek 2 éves. No jó, nem kell félre érteni. Nem 2 évesen hóditgatom a női sziveket, csak akkor lesz a 2 éves évfordulója az egykori Toyotás balesetnek ami miatt szivtam jól, de hamar helyre jöttem.

A részletekbe nem mennék bele. Az tény, hogy lett barátnőm is hirtelen, de sajnos azóta már nem járunk. Elképzelhető, hogy még meglehetne főzni a hölgyet, de kérdem én. Volna értelmem?

Én még ilyet nem pipáltam, komolyan monmdom.

Nem tudunk végig csinálni úgy egy vizsga időszakot, hogy ne legyen benne valami rettenetesen idegesitő. Múltkor még arra vártunk, hogy Pénteken megjelenjen a tanár, hogy le tudjunk vizsgázni szóbeliből, magyarból. Nem jött el. Erre mit mond ma mikor mondjuk neki, hogy itt vártuk 3-tól 4-ig.

Csak annyi mondanivalója volt, hogy „Nem is voltam Pesten.”

Erre már nem tudok mit lépni, de igazán. Ettől a ponttól már nem törődök többet sem Petőfivel sem Arannyal, sem Madách – Ember tragidájával.

Hát igen, azt hittük ez a mai lesz az „utolsó tánc”, aztán mindennek vége. Sajnos nem igy lett. A tanárnak akinek vizsgáztatnia kellett volna, el kellett mennie, igy a két vak gyermek + a kutya és én feleslegesen mentünk be.

Úgy látom egy kegyetlen hülye, szervezetlen suliba kerültem ahol még 2 egész évet le kell huzzak, de a harc legyen harc. Tulélem én, ahogy a dal is mondja.

Na, mindegy, majd szerdán bemegyek az én régi sulimba szétnézni, ki mit csinál, hogy van? Hogy viselkedik? Addigra már túl leszek ezen a most elmaradt vizsgán is.

Szóval, voltam otthon Halottak napján. Bár, ez az ünnep is mér át ment abba az irányba, hogy a temető előtt és a közelében vattacukrot és gesztenyét árulnak, de akkor is, szerintem nincs szebb a nagykárolyi Halottak napjénál.

Ennek a bizonyos Halottak napjának van egy sajátossága. Nagy mennyiségü ember vonul ki egy kis temetőbe igy mindenki mindenkinek köszön. Valahhogy úgy kell elképzelni, hogy „Csókolom, Hogy tetszik lenni, Örvendek, Jó estét, Egészsséget” stb…

Én kiskoromban nagyon szerettem mert a sirunk köré nagyon sok rokon gyült és az olyan jó látvány volt.

Egy nap múlva már indulóban voltunk vissza Pestre, amikor anya átment a szomszédba a rokonokhoz, ahhol lakik Eszterke. Kiis diskurzus után kiderül, hogy Pali bácsi, Eszter nagyapja átvenné a kutyát ha mi végleg elhagyjuk a házat. Ez menő volna mert meg tudnánk látogatni bármikor. Amikor ezt anya elmesélte nekem majdnem leestem a székről. Gondoltam, hogy valami szokatlan fog történni mert egy nappal azelőtt bevertem a könyököm. De erre nem számitottam.

Végül visszakerültem és megkezdődőtt a vizsgahét. Volt abban ötös, hármas, egyes, meg két darab kettes is. De azt hiszem a földrajz tanár nem kap tőlem karácsonyi ajándékot. Normális az ilyen aki egy napra betesz még egy harmadik meg egy negyedik vizsgát is? Négy órán keresztül ültem ott az iskolában. Még egy ukrán vizsga kellett volna éjfél tájékára, hogy teljes legyen a nap. Asszem most derült ki véglegesen, hogy matematikus nem lesz belőlem.

Amikor vizsga időszak van igazán jó dolog, ha valami jó dolog megszakitja. Ma volt egy ilyenben részem. A kemény földrajz-magyar tanulásomat egy látogatés szakitotta meg. Meglátogatott a szomszédból a négy éves Eszterke.

Miért olyan különleges dolog ez? Azért mert 6 havonta szoktam látni. Most is, érdekes módon pont szülinapja volt.

Nagyon menő volt a tekerhető ceruza hegyező, csak annyi volt a gáz, hogy túl hamar jöttek érte. Meg nem tudta megfesten Picasso valamelyik képét. De majd pótolja ótthon. Gondolom.

A vizsgákkal minden rendben van mert tudom mindenből, hogyan állok. Miből vagyok bukó, miből vagyok tuti ámenő, stb…

No, de hogy ne menjen minden olyan tisztán beköszöntött, egy ujabb probléma az én kis életembe. A vakvezető kutyás lány, Marcsi, akitvel már több alkalommal is összeadtak volna szépszóval élve „cicázik velem.”Egyre többet hivogat engem. Ez nem tetszik nekem. Mert odáig még menő, hogy a kutya össze-vissza ugrál engem meg nyalogat meg ilyenek, de könyörgöm….. Eddig Marcsinak volt egy szentséges búrája amit nem lehetett átlépni, főleg nekem.

Itt az ujabb szesszió, vizsgaidőszak ideje.

Hót nagy a fejetlenség. Senki nem tudja a vizsgák pontos időpontját. Vagyis tudja, de az nem tetszik és ezért morgolódik a fél banda. Itt, még az is bonyolitja a helyzetet, hogy van pár vak is a csoportban akit csak szóvban lehet vizsgáztatn, más időopontban mint a többieket.

Király!

Na, nem baj.

Majd megleszünk vele valahogy.

Mostanában sok váratlan, páratlan dolog történik velem.

A többségére nem tudok mit lépni, vagy tudok is mit mondani, csak annyit mondok, hogy „más barázdát szánt az eke”.

Egyik ilyen fura eset volt egy pár nappal ezelőtti teledfon, 2 perccel iskolába indulásom előtt. Kb. 5 hónapos hallgatás után felhivott Attila az örök link gyermek. Valamit akar tőlem. Csak nem tudom mit. Ki k kéne deriteni. Van egy olyan sanda gyanum, hogy szerelmi ügy csak akkor nem tudom én hogy kapok én itt szerepet.

Eddig is be tudta cserkészni a hölgyeket egymaga.

Megfogadtam, semmi többet nem irok ezzel a témával kapcsolatban, de tegnap kaptam egy övön aluli ötést. Nem szólt be senki vagy ilyesmi. Csak rátaláltam pici Viktória képére. Picit rosszul esett. Már majdnem teljesen kiment a ejemből Marcsi erre jött Viktrória az erdő felől.

Na mindegy, majd ez is elmúlik.

Most a matekra kell gondolnom fő állásban mert nem szeretnék buktát kapn, többedjére. Muszáj megmutatni a tanárnéninek, hogy én is vagyok olyan fasza fiú mint a többi és meg tudom csinálni.

Pesten esti iskolába járok jelenleg. Ez azt jelenti, hogy délután háromra megyek suliba és este nyolckor megyek haza.

Egyik este, mikor térünk be az utcánkba, ott áll, a pici, szük utcában egy hatalmas, kamion ami több kérdést is vetett fel. Hogy ment be? Hogy fog onnan kimenni? Mit csinál ott?

Anno, már nem tudom ki, mondta nekem, hogy minden helyzetben nekem eszembe jut egy dal. No, hát, ez most is igy volt. A muzikállisság hátúlütője.

Szóval, eszembe jutott az a régi, több 10 éves dal, ami úgy kezdődik, hogy „Apu, hogy megy az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába….?”

Szinte úgy jártam mint pár évvel ezelőtt nagyapám aki egy szobáa került egy szombatista emberrel, akinek minden vágya az volt, hogy megtértise nagyapámat. De nagyapám könnyedén leszerelte mondván: „Figyeljen ide fiatalember, ha én leéltem katólkus hitben 70 évet akkor hagyja már meg nekem azt, hogy a maradék pár évemet is igy éljem le”

Ilyen utoljára kis koromban esett meg, közel 20 éve.

Állok az automatánál mit sem sejtve, várva hogy a masina kiköpje nekem a piát. Erre, közben odajön egyik osztálytársam és nagyon kedvesen meghiv cigizni. Mit is mondhat ilyenkor az ember? Ugye, vagy elfogadja vagy nem. Hát én a következőképpen válaszoltam. Hamár 25 évig sikerült megállni, hogy ne szokjak rá akkor a kedvedért, még egy slukk erejéig sem szokok rá. Meglehetősen furán érintett mert soha nem hivtak még meg cigizni csak úgy ni, hogy gyere komám szivjunk egy slukkot.

Szóval, ez van. Ideje új lapiot nyitni.

Bár néhány dal még biztosan eszembe fogja juttatn. Szerette nagyon a „gyere haza Mari, várnak a gyerekekek”-es dalt a FFonográftól. Sőt, ő volt az én „Ice, Ice baby-m.

Talán Fenyő Miki „December, lesz még Love me Tender…” sora nem jön be, de én reménykedem benne.erősen.

Kit tudja? Még szerencsém is lehet.

Mondjuk hozzá az is kell előre, hogy „November, aki nem mer sosem nyer”

Szóval, ez a mai kis találka korántsem végződött „happy end”-el.

Egy baráti búcsú lett belőle. Nem volt túl kellemes, de talán igy volt a legjobb. Ha menni akart nem, szabad tartóztatn, különben ezért is én leszek a hibás.

Azt m mondják, majd jön más, de ebben nem vagyok olyan tuti biztos mert nem minden bokorban terem ilyen lány mint Mariska.

Ma, mint derült égből a villámcsapás, kaptam egy váratlan e-mailt.

Szivem választottja invitált engem talira. No, ettől kicsit leesett az arcsom, mert előtte, egy hónapig ez szóba nem jöhetett volna.Az az igazság ilyen helyzetben még nem voltam, ugyhogy, ha valaki aki a nagyvilágban olvassa ezt a blogot irja meg mit is tegyek, mit is tehetnék? El ne csesszek valamit megint.

Mert bár játszom itt a kemény arcot, de hiányzik akárhogyis nézem.

Változnak az idők. Az Ármos család lassan-lassan teljes egészében áttelepül Magyarországra. Otthon méág 25 év alatt összegyüjtött dolgot el kel rendezni, mindenféle szolgáltatást le kell mondani, stb…, nem nagy ügy, csak pár hét.

Bár kétségtelenül szar belegondolni abba, hogy 25 éved veszlik oda. Azontúnrúl már nem a régi otthonodat mondod otthonnak hanem egy magyarországi helyet. Fura lesz. Na mindegy. Valahogy majd megszokom.

Ma este egy fél órára visszatértek az ötvenes évek a szobánkba.

Egyedül v oltam itthon, elő kellett hozni a TV adást amit egy olyan antenna szolgáltat ami egy egyszerü drótból ered, ami a falra van feltekeredve, egy drótra.

Szóval, fél órán keresztül addig tornáztam forgolódtam az antenával míg bejött a kívánt négy adó. Az RTL Klub, TV2, M1, meg a Fix Tv bár utóbbi eggyetlen müsorát sem néztem még végig. Egy olyan gagyi adó mint az állat. Fő müsorok: lóverseny közvetités, új játékok bemutatása, beszélgetés érdektelen dolgokról.

Voltam ma templomban, ami igy egymagában nem is volna olyan nagy szenzáció. Mert minden ember jár általában templomba, vagy legalábbis v

Bizonyos korosztályok. No, de szerintem senkinek nem marad meg a fejében annyi érdekesen hanguó mondat mint nekem.

Vegyük csak példának azt, hogy: „a szentmise véget ért, menjetek bélével!”. Erre a válasz az, hogy „Istennek legyen hála”. Milyen válasz ez? Én most 26 éves vagyok. Szerintem olyan 25 éve járok templomba de ezt a 2 mondatot még nem tudtam hova tenni magamban az az igazság.

A bátyó nem szereti mikor ilyen csúnyákat irok ide, de akkor is ide kell irnom, mert nagyon bánt, hogy tegnap, le kellett zárnom életem egyik leggyönyörübb 1,5 évét. Nem volt gyomron már hallgatni a sok vádat ami ér már hónapok óta (jogtalanu), ugyhpgy, pimasz módon kinyomtam a telefont, megszakitottam a beszélgetést. Én csak békülni akartam, de nem volt kivel. Hát Istenem. Akkor jászunk igy.

Leszek én is gonosz. Csak nekiszabad azt sinűűli, hogy meg se hallgat és mondja a vélemyét?

Bocsi, ezért a rosz hangvételért, de ki kellett jöjjön mert majd kipukkadtam dühömben. Most egy darabig tuti nem jön lány a közelembe, mert felfalom mindet ha idejön. Aztán majd ha megnyugodtam majd valahogy másképp fog folytatódni ez a jó kis blog. Nem hinném, hogy Marcsival, sőt tuti.

Ahogy a vers is mondja, „vége van a nyárnak, hüvös szelek járnak”. Valóban, beköszöntött az ősz, eljött az iskola szezonja is. Anya új ötötdiket kapott, én pedig tizeneggyedikes lettem.

De van pár szokatlannak vagy inkább váratlannak mondható esemény is. Szakitottam Marcsival amit még kicsit furán kezelek, még picit szoktatlan. Remélem majd elszivjuk a bbékepipát.

Anya pedig, a legnagyobb pesti forgalomban, dugóban vállaálta, hogy kivágtat Csepelre. Valamint az én majdani iskolámig, ugysem voltam még ott. Szóval, érdekesen indul ez az ősz.

Kiváncsi leszek mi lesz a folytatás.

Évek óta rendezik meg Nagykárolyban a Város napjai megünneplő több napos fesztivált. Eddig mindig kérdéses volt, hogy ki voln a legjobb a nagykárolyi közönségnke aztán idén szomszédunk, rokonunk kimondta a büvös szőt.

Ide a leginkább Győzike kéne, a két romantikus lánnyal. Győzike bemondaná, hogy „Savlá-Romále” Ettől a két lány elkezdene énekelni és már el is kezdődne a show.

Tegnp volt a ne szójá’ be mer lezuzlak mottp alatt futó napom.

Mindenkivel gorombáskodtam akivel akivel csak tudtam. Néha jól esett viszont helyenként sajnáltam a dologot mert ugye ő nem tehetett a dologról. Csak én voltam rosz hangulatban. Én vagyok a bünös meg a valhogy kialakult rosz hangulatom.

Vizsgaidőszakban szoktam ilyen lenni mikor nem szeretek senkivel telfonmálni sem beszélgetni sem semmi ilyesmi. Mert mindig attól félek, hogy valamivel megsértem. És ez általában az utolsó célom szokott lenni bárki esetében.

Na jó, van 1-2 kivétel de azokról most nem irnék részletesen. Legyen elég annyi, hogy nem a szivem csücske, egyik sem.

Miért akar engem feltétlen megnősiteni?

Barátaim folyton azzal szótakoznak, hogy el kellene vegyem Marcsit. Ma meg jön egy idegen telefon hivás. Édesanyám veszi fel. Erre az illető megkérdezi, hogy Ármos Tiborné?

Hát mindenki meg van itt háborodva? Még mielőtt bármelyik blog olvasónak bármilyen hátsó gondolata támadna. Marcsi is én is diákok vagyunk. Közel sem állunk ahhoz, hogy kereső férfi vagy nő szerepet töltsünk be.

Tudoom, nem irtam mostanában, dbejegyzéseket. De itthon a net kissé szar. Örülök ha megyeget. Hosszú, Toldykat nem tudok leirni mert nem fogja elküldeni nekem.
De majd Pestről pótolom a hiányosságot, igérem.

Visszalépni az időben pár évet bizonyos esetekben nem túl kellemes dolog.

Ilyenkor az ember felfedezhet olyan dolgokat amiktől elszorul a torka és a rég elmúlt gyermekkora jut eszébe. Tegnap az Eszreres kis kaland után végrehajtottuk az idei nyár kb. 100-ik, takaritását a házban. Előkerültek itt: régóta keresett Jézus arc hasonmás amit egykoron a szomszéd bácsi kalapált ki nagymamámnak, felhúzható plüsgomba ami zenél is, általam készitett rettenetes rajzok, régi levelek, stb…

Csak azt sajnálom, hogy nem találtuk meg meg a nagytakaritásban a „kolbászok a rúdon’ c. első rajzomat ami nekem oly sokat jelentene. A rajz nem volt túl bonyolult. Csak egy vonal keresztben és alatta 7-8 vonal függőlegesen. A keresztbe vonal volt a rúd a függőlegesek voltak a rudak.

Hogy mi is egy apró öröm az életben, azt nehéz lenne megfogalmazni. Mindenkinek más. Van aki a postásnak örül, van aki a kinevezésének. De úgy gondolom, hogy az, hogy egy 3-4 éves gyermek 2,5 órán keresztül diskurál veled, „teát főz neked”, verset mond és énekel neked az mindenképp egy apró öröm.

Ma, egy szörnyü, csúf gondolatokkal teli délelőtt után részem volt egy ilyen apró örömben. Szomszéd Eszterke átjött és mindamellett, hogy „főzött nekem teát”, verset szavalt, énekelt, stb…

Volt azomban egy hatalmas traumája mikor a tyúkudvar elé értünk, egy séta közben. Miért nincseneke itt tyukok?-kérdezte. Erre én lazán azt feleltem, hogy mert már rég megettük őket.

Erre kikelt magából, és odakiáltotta anyjának, hogy hallod? Megették az összes tyukot!!!!

Pár ismerős javasolta, hogy térjek vissza az ő szeintük leginkább uti beszámolóhoz hasonlitó blogirás formához. Ám legyen, visszatérek.. Bér lb ben szoktam küülönböző szigetekre járni felfedezés célából. Csak otthonról számitógép előtt "ülök és mesélek".

Attól tartok ez a jegyzet befejezés kicsit brutális volt. Szétmentünk Marcsival, meg ilyenek. Hála Istennek nincs akkora problematika. Inkább csak pillanatnyi „adáshiba”

Pont 1 órája beszéltem vele és meghivást kaptam tőle jövő hónap 25-e tájára haza hozzájuk egész Szeptember 1-ig. Úgy tünik szeret engem a jó Isten és segit nekem.

Igy tehát elmondhatom, hogy volt egy igazán jó két hetem Marcsi társaságában ami csak olyankor volt szar mikor 9-1arányban elvert engem kártyán piszkos furfangossággal.

A levenduláról még nem is beszélve amivel hatalmas büzt tudott árasztani a levegőbe és az orrom alá mikor fonta. Ezt az egészer csak úgy viccből. Az már más lapra tartozik, hogy nekem nem volt olyan menő. No de mindegy. Spongyát rá.

Ahogy a dal is mondja „Always look at the right side of life”. Mindig nézd az élet jó oldalát. Például ha a fotózás jó oldalát nézzük akkor elmondhatjuk, hogy jó az, hogy nem lett megörökitve a menyasszony még a szökőkút mellett SEM. Majd ha valamelyik szép hölgy kikéri a véleményem ez ügyben (amire miostanság nincs túl sok esély), javasolni fogom, hogy picit hamarabb menjenek az oltár elé. Én is majd megpróbálom őúgy intézni.

Pár nappal Marcsi elutazása előtt tettünk egy kis utazást, Nagybányára, országunk egyik nagyvárosába. Az utazás alatt kicsit úgy viselkedtünik mint valami túristák.

Bavásároltunk mindentféle izgi jól kinéző dolgot. Kis trombitát, legyezőt, fgyit, felfújható nyuszit, stb…

Út közben még néhány fényképet is készitettünk. Szökőkuttal, szökőkút nélkül, hármasban, kettesben, fagyizás közben és majdnem egy csúnya menyasszonnyal is. Vele végülis azért nem készült kép mert túl csúnyán mutatott volna a képen.

Miért is nem tudtam új bejegyzést irni a „kis naplóba” két hétig?

Hát igen, egy nagyon kóülönös holidayan voltam barátnőmmel Marcsival. Miért is volt fura holiday? Mert nem csak a szokásos ilyenkor illendő jókedv volt benne, hanem volt abbn öröm, sirás, harag meg minden ami kell.

Öröm volt amiatt mert 112-ik alkalommal sikerült engem kártyában megverni. Harag amiatt mert a család, Marcsit kicsit jobban próbálta vigyázni mint kellett v olna. Ennek a haragnak az eltüntetésére igénybe kellett vegyek több órát is.

Sirás volt amiatt, mert másnap el kell mennie. Mindezekmellett majdnem szétmentünk. Itt is szükség volt több órás nyugtató kurára. Ami persze nem esett nehezemre csak szomorú voltam, hogy szegény lányt újra nyugtatni kell.

Persze mindezek mellett voltak más irányu fordulatai is a múlt két hétnek. Marcsi tanuvizontyságot tett arról, hogy kitartása beton erősségü. Kitartóan küzdött velem, a küllönböző angol nyelvü dalok leforditásában. Mindamellett, hogy elmondta nekem angolul az önéletrajzát, leforditotta velem az Imagie c. dalt. John Lenontól, valamint a Lemon tree-t és az Oh, Carol-t is.

Egyik nagyon meglepő pontja volt a két hétnek az amikor Marcsi bezárta magát a füdőbe. Utána már kivettük a kulcsot a zárból, hogy ne essen ez meg többbet.

Ma, belekeveredtem egy afféle hideg háborúba.

Miért is?

Nos, a következő a helyzet.

Sok sok hónappal ezelőtt a családban az volt a vitatéma, hogy kell-e Tibornak fehér bot. Végül lett Tibornak fehérborja. De meg mondták, hogy ki ne menj az urcára nélküle. Mikor hazajövök közli velem nagymama, nehogy elindulj fehérbottal itt Nagykárolyban mert a Nagykárolyi emberek bunkók és nem tudják felfogni mit is jelent a fehérbot.

Tegnap sikerült beszélnem chaten azzal a hölgyel aki szervezne nekem egy vakvezető, epilepszia figyelő kutyát. Eddig az volt, hogy kutya is kell Tibornak meg a fehér bot is. Most, hogy egyre közelebb kerülünk a témához, és esetleg még szerezhetnénk kutyát is, hirtelen tőle is megijedünk és kitaláljuk, hogy hogyan fog az elférni ott melletttünk?

Ez a csöppet sem épitő hozzá állás kimondottan elszomoritott engem. Mert én főleg azt látom benne, hogy a kákán keressük a göböt.

„Már a végét járjuk” a takaritásnak. Már csak 1-2 dolgot kell ide-oda pakolni és kész is.

Ma a befejező munkák egyike a bútorok lekenése bútor ápolóval. Az én feladatom volt, de már rögtön az elején meg is untam, mikor eszembe jutott, hogy már 2 hete ezen dolgozom.

Munka közben eszembe jutottak régi dalok, események, meg elbeszélések. Egyik ilyen elbeszélés erősen kapcsolódott az én helyzetemhez.

Egyik ismerősömnek volt egy takaritónője, Edit. Edit nagyon szerette a pénzt megkapni de minél kevesebb munkáért. Ezt a következő kévpen kivitelezte.

A lehető legrövidebb idő alatt, lemosta az ablakot, ajtót, földet, stb… és a végén odatette a virágot az asztalra közepére. Teljesen mindegy volt, hogy ott a sarokban még van egy kis kosz, de az asztalon ott a virág és ez a munka végét jelentette.

Nohát valahogy én is igy voltam ezzel. Minden percen odatettem volna azt a virágot az asztalra csak ne kelljen a következő könyves polcot is le bútor ápolózni. Végül, a munka befejeztetett anélkül, hogy én belesirtam volna az éjszakába. De tegyük hozzá, hogy közel álltam hozzá.

Ahogy karácsonykor szokltuk mondani, „már csak hármat kell aludn, …”

Jelen esetben viszont nem a Télapó eljöveteléig hanem a 3 tagu vendégsereg megérkezéséig. Akikre úgy készülünk mintha legalábbis a pápa jönne el. Már lassan 2 hete takaritjuk a házat. Megfogadtam, ha majd felnövök (most vagyok 26 éves) és lesz egy házam akkor az egyy olyan ház lesz amiben el tudok majd normálisan férni de nem lesz akkora mint egy hotel, hohgy ne kelljen 2 hétig takaritani benne 3 vendégért.

Vagy megveszem a Ewingék házát a Dallas c. filmből a szolgákkal együtt és akkor jöhet hozzám Bush, Clinton vagy akármelyik elnök látogatóba.

Feltettek ma nekem egy nagyon hidrobbantó kérdést egy TV müsor kapcsán ami a Tisza tó környékét és az ott lévő helységeket mutatta be.

Nem tudom már melyik helységnél azt mondja az úr a kamerába, hogy „szokott itt szépségkirálynő választás is lenni”

Erre megkérdeztem, hogy itt, a Nagykároly napjai néven futó fesztivál napkon nem szokott ilyesmi lenni?

Erre édesanyám azt válaszolja, hogy nem tudom, de Tibor be akarsz nevetzni?

Mondtam neki, hogy igencsak csábitó ajánlat de azt hiszem kihagyom.

Vendégeket várunk. Nem a pápát, csak 3 személyt. A barátnőmet, a bátyámat és az ő barátnőjét. De úgy készülünk rá mintha legalábbis az első jönne el.

Emiatt, most port törlünk, ablakot ajtót mosunk, porszivózunk, elmosunk mindent még azt is ami nem piszkos, és még hosszan lehetne folytatni.

A takaritás miatt kialakult nálunk egy olyan környezet ami leginkább egy csatatérhez hasonlit. Bár, már egyre kisebb ez a csatatér, mert hozzuk helyre egyre jobban.

Ennek a csatatéri állapotnak vannak ugye periódusai, a por törlése, az ajtó-ablak mosása, stb… Egy-egy ilyen munkafolyamat után gyakran jut eszembe az a kis idézet, hogy „ez jó mulatság, férfi munka” volt.

Úgy néz ki vége a rosz időknek.

Ma a bátyám olyat mondott chaten, hogy majdnem leestem a székről. Anélkül, hogy megkértem vagy megkértük volna felajánlotta, hogy úgyis, ő is jön a hér végén Nagykárolyba valamiféle találkozóra a barátnőjével. Elhozza Marcsit (barátnőmet).

Hát, megfontolandó felajánlás de asszem nem alszok rá egyet sem. Marcsit úgyis olyan rég láttam, nem is beszélve Lórándról és Tündéről . És ki tudja mikor jutok fel Pestre megint?

Ezentúl és továbbá….

Történetesen a barátnőm is vak, és nem szeretem ha rá bármi roszat mondank.

Mert függetlenül attól, hogy nem lát, ő egyike azon hölgyeknek amilyeneket ritkán hordoz a hátán a Föld.

Bizonyos dolgokon nem tudok elmenni.

Eddig, hetekig azt hallottam, hogy „el ne indulj fehérbot nélkül!”. Ma, meg nagymamám kioktat, hogy ne menjek fehérbotostol Nagykároly utcájára mert itt a lakosság nem tudja mire vélni a fehér botot. Erősebben fogalmazva, kicsit bunkóbbak ehhez a dologhoz mint kéne. Ma már szinte vita alakult ki köztünk és már-már ott tartottunk, hogy vakot be se engedjünk Nagykárolyba.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem az ilyen duma, több okból is, nem jön be. Egyik dolog,hogy a vak, a gyengénlátó, a kinai, a néger, a homoszexuális is pont olyan ember mint én vagy a szomszédom, vagy más ember..

A másik dolog pedig, hogy a vakokat én különösen szivemen viselem mert ugye, én is félig az vagyok, és nagyon sok barátom vak. Az én barátaimat pedig ne utasitgassa senki sehová.

Ez a lökött gép valahogy megcserélte a dolgokat. No sebaj, mert újra beirom . RRajtam nem fog kifogni egy számitógép.
Szóval annnyit szerettem volna ezzel a bal oldalon látható képpel kapcsolatban mondani, hogy ilyen elemekkel dúsitott slight show ment ma éjjel a ház fölött.
Nem vagyok afféle beszari de nem volt túl kellemes.
De akár mondhatnánk azt is, hogy ez a vihar a tegnapi rosz napom megkoronázása volt.Vitáztam, meg vesztettem kártyán, de semmi BAJ , MAJD LESZ MÁSKOR JOBB NAPOM IS.

El is felejtettem mondani, hogy készitek egy könyvet nagymama történeteiből, azokból a történetekből amiket nekünk oly sokszor már előadott. Most vagyok a munka közepe környékén. Kell még olyan szép rajzokat készitsek amilyen volt az első bejegyzésben.

Tudom, nem volt olyan Picasso alkotás, de scanner, toll, meg ilyen segédeszközök hiján, számitógéppel csak ilyen sikerült.

Ha valaki olvasná ezt a blogot azt hinné, hogy óvóbácsinak készülök. Ez nem igaz, csak szeretem a babákat, ők pedig megérzik és ezért történnek meg olyan fura esetek, hogy adnak első látásra nekem hatalmas cuppanós puszit. Ilyenkor szokott a rokonság felháborodni, hogy nekik nem ad a gyerek.

De volt olyan is már, hogy emlegetett engem a gyerek utólag mert olyan jót játsottunk együtt. Sőt, megesett, hogy türte az altatásomat a 2 hónapos gyermek.

Az előzőkben erről a drága gyermekről beszéltem.
Eszterről aki már w évesen is próbálgatott megóditani engem. Sóst kinágatott nekem.

Ma igazán megvoltam elégedve magammal.

Végeztem végre valami olyan munkát ami nem kötődött feltétlen a géphez. Ma reggel közölték velem, hogy meggyet akarok magvalni. Konkrétan a héjat elválasztani a magtól. Ki kell magvalni 4 kg megyet.

No, gondoltam, semmi baj, sőt. Megmentjük újra a hazát.Kimagvaltam a megyet, közben a legkisebb helyen a legtöbb dolgot locsoltam le meggyel (falat, ablakot, magamot) de nem baj, mert a munka elvégeztetett. Én pedig utána úgy éreztem magam mintha a világot váltottam volna meg.

Ha jól figyelünk, a Kossuth rádió minden nap bemondja, hogy „…játék és muzsika tiz percben…”Tegnap nálunk is valami ilyesmi történt. Volt ének és játék 2 órában. Ugyanis, átcsaltuk a szomszédból a kis, 3 évves Esztert. Mondtuk az őrá vigyázó nagyszülőknek, hogy visszakapják, csupán pár órára engedjék el, hogy játszon velünk is.

Egy szó mint száz, átjött velünk Esztert és játszottunk dobókockával, meg a malom jjáték figuráiva, pattogtattunk kukoricát és kaptuink kisebb bemutatót az óvodai szerepből amit neki elő kellett adni pár héttel ezelőtt.

A hab a tortán az volt amikor megnéztük azokat a videókat és fényképeket amiklket róla készitettünk pár perccel azelőtt.Nagyon örült neki. Szereti magát nézni. Nem is csodálom, igen szép gyermek. Amint lesz lehetőségem be is mutatom őt.

Végre itthon.

Pár hétig most itthon leszek. Bejegyzéseim többslglben erről, (Nagykárolyról) a világ másik közepéről fognak szólni.

Benne leszek a TV-ben, vagy valami ilyesmi lehetne a következő bejegyzés fő mondata.

Történt ugyanis ma egy olyan fura dolog amire igazán nem számitottam. Y parkolóban ami a házunk előtt áll, ma fiatalok focizását vették filmre, olyan komolyan mintha legalábbis egy Oscar dijas alkotás készülnne.

Mivel én már voltam tobbször is ujságban meg TV-ben régebben és kint 123 000 rokok tombolnak úgy döntöttem nem zavarom meg a forgatás feelingjét. Inkább relaxálok 4 falon belül, a hüvősben, egy kis rock and roll mellett.

A relax amúgy is rámfér mert délután indulok haza, határon túlra, Nagykárolyba, egy szinte TJV gyorsaságú és kinézetü vonattal. Már rámfér az utazás mert már kezdem unni Pestet, meg ezt a meleget ami itt uralkodik. Mindezek mellett meg kell boxolnom a kutyánk orrát, hogy lássa hazajött a gazdi. Ja, és nyári nagytakaritást kellene csinálni a szobámban.

Miután kidühöngtem magam, amiatt, hogy ez a drága cég kicseszett velünk, jogos bánatomban úgy döntötteem, hogy elmegyek édesanyámmal sétálni, lehüteni magam picit. Fel is kerekedtem és elindultam várost nézni. Elmentem a Szabadsűg hidhoz, ahol még nem jártam soha (pedig itt lakom Pesten 5 éve).

Majd egy kisebb utazással eljutottam a Szent Istvván bazilikához, a Deák Ferenc tér mellett, ahol 3ty nappal azelőtt még hatalmas nagy tömeg drukkolt az esetleges EB győztesnek.

Dehogy mekkora az a bazilika, háát, még én is elszédülök, ha csak rágondolok.

Kedden hazamegyek Nagykárolyba. A világ egyik 28 000 lélekszámu világkisvárosába.

Miért csak akkor? Azért mert alá kell irnom valami féle hivatalos papirokat azért, hogy mihamarabb részese legyek a magyar társadalomnak. Egyyik legyeke a 10 000 000 emberből álló kis csoportnak.

Bár. Igazán nem tudom, hogy tudtak ilyen jó időpontot választani a plgármesterségen. Ahelyett, hogy Intercity-vel vonatoznék haza boxolni a kutyám orrát, randevúznom kell a polgármesterségi sweet hartokkal.

Na mindegy, valahogy csak túlélem. De arról nem tettem le, hogy pár hét múlva, barátnőmet is levigyem Nagykárolyba, ami számára Erdély, holott még messze van tőle Erdély. Olyan 150 km-re.

Vett a bátyám egy OPEL Astra-t.

Ez persze igy, egymagában nem olyan nagy hir mint amik szoktak lenni a sztárok magánéletével foglalkozó ujsűgoban szoktak lenni.Neki viszont annál nagyobb hr mert régóta vágyott már rá. Vűgyott már arra, hogy saját autójábam rodeózzóm Budapest utjain.

Ma jött a hab a tortára.

Vérszint vizsgálatra voltam hivatalos ma reggelre, abba a kórházba ahol az adó-vevőket rám tették. Minden nagyon flottul ment. Nem ájultam el és a nővér is aranyos volt. Csupán eggyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem többször is a randevú ideje alatt. Miért pont én vagyok a kiválasztott leggyengébb láncszem?

Ezt a reggeli kis utat muszáj volt kipihenni. Amint hazaértem akkorát nagyot aludtam, hogy „meg lehetne támaszkodni benne”. Ahogy a nagyapám mondta vondaná.

Aztán…

Szerintem e miatt is fáj a nyakam mint az állat.

A tegnap kidekoráltak. 24 órás EEGvizsgálaton vettem részt. Nem volt túl jó mert egy csomó tyúkbél lógott a fejemen és hozzá még jött egy kis táska amiben volt valami mérő eszköz ami kivülről úgy nézett ki mint egy fényképezőgép.

Az a lényeg, hogy már leszedték és nem nézek úgy ki mint a Horvát zászló és nem tudnak azzal bosszantani, hogy befogom majd a Kossuth rádió adását. Az már biztos, hogy nem fogom be a rádiót, de a „Ki nyer ma?” játék elején lévő pár mondatot kivülről fújom. Eleget hallgattam dédmamámnál kidwi ko4omnan.

Múlt pénteken, 13-án, meghivást k kaptam barátnőm ballagására. Gyönyörü volt. A hölgyek-urak ruhái, a sok virág, meg a sok diszlet….
Ezen esemány kaőcsám sok régi tanárnőmmel futottam össze, akik kicsit sem leplezték mennyire örülnek nekem. Ez persze érthető mert, van aki baleset előtt óta nem látott találkozott velem utoljűra.
No, de nehogy valaki azt higgye, hogy itt be is fejeződik a beszámoló mert folytatódik hosszan, tovább. Ugyanis….
Meghivást kaptam én még erre a hérvégére a barátnőm családjához, Gyálra is. Közölték velem, hogy ott akarok tölreni náluk egy hétvégét. Ez persze nem volt ellenemre. Legalább megismerem a család apraját-nagyját.
Valóban ez a látpgatás létre is jött, és találkozhattam, a család 2 hónapos családtagjától, a 3 évesen át az 5 évsig mindenkivel.
Aranyos volt tőlük, hogy nem kölönösebben tartottak attól, hogy esetleg rosszul lehetek, és az sem feszéjezte őket, hogy hozzájuk képest énvoltam Guliver ők pedig Liliput lakói. Az különösen aranyos volt tólük, hogy odaadták nekm a 2 hónapos Viktóriát ringatás erejéig majd később altatásra is megkaptam. És ami igazán boldogsággal telitett meg, hogy elaludt az altató dalaimtól. Pedig nem voltak azok olyan menő dalok, csak azok amiket nekm énekeltek anno. 20 egész percet aludt tőlük.Sőt a Love me tendert is birta. Azt hiiszem ekkor kedveltem meg igazán ezt a cseppséget.
Mikor vasárnap elváltunk javasolták, hogy menek még máskor is mehetek. Gondoltam magamban, ha megengedik máskor is,hogy altassam a pici babát, hogy játszak a 3 éves Levikével, és, hogy kártyázzak Timivel, Marcsi hugával akkor feltétlenül megyek.

Átléptem a 11. osztályba.
Véfre sikerült olyan negyedév végi feladat sort összehozni, hogy ne bukjak meg semmiből. Tudom, ez csak nekem és a családomnak akkora dicsőség, hogy majd kiverjük a ház oldalát örömünkben.
Asszem ősszel kap majd az én drága osztályfőnököm egy puszit, vagy méghamarabb, mikor ideadja a bizonyitványt. Majd akkor kap puszit vagy egy köszönömöt. De utbbit mindenképpen.
Bevallom a vizsga előtt folyton az a dal járt az eszzemben, hoggy: "ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége"

Új reménycsilag gyúlt ki a horizonton fölöttem.
Az történt ugyanis, hogy találtunk egy kedves hölgyet aki úgy néz ki, hogy segit nekem beszeretni egy kutyust aki mindamellett, hogy vakvezető, figyeli az epilepszia rohamaimat.
Ha úgy érzi jön, kaparássza a felkarom vagy az arcom nyalja és idegesen viselkedik. Ha sikerülne összehozni én igazán örülnék neki, mert eleddig nem hallottam semmi ami a gyógyszereken kivül segitett volna rajtam ez ügyben. Márpedig 7-8 éve ebben a helyzetben vagyok, ami nem túl menő, de együtt kell élni vele.
Lehet afféle rövid, homokszinü Labrador lesz ami szerintem igen jól mutat. Valamint igen jól védelmez. Ráadásul akkora zajt tud csinálni, hogy belesüketülsz ha mellette vagy.

Elnézést kérek attól a 2-3 emberből álló publumtól aki rajtam kivül olvassa még azt az "én kis naplóm"-st de most épp vizsgaidőszakom van. Nincsa annyira időm bőviteni a bejegyzések listáját
10 vizsgából már 5-ön túl vagyok egész jó eredményekkel. Amint vége, irok pár sort, igérem.

Tegnap előtt végre megtörtem a jeget.
Hosszú hosszú idő után először elmentem egy hosszabb sétára.
A mostanában műr oly sokszor igénybe vett taxi szolgűlatot nem lehetett elérni. Igy kénytelen voltam újra egyedül trolira szállni. Kicsit fura viszont annál jobb érzés volt. -s ami a legtutibbvolt, hogy egy darabban értem haza és közben elintéztem minden dolgomat.
Nem volt nálam sem segéd ember vagy ennek látszó tárgy cak Béla a bot.

Persze a mezei túra melett voltak igazán jó, emlékezetes események is. Például most láttam életemben először, hogy a nálamnál jóval kisebb barátnőm hogyan késziti a főmüvét, hogyan készit egy kancsót?
Én hozzá nem fognék az biztos. Túl sáros munka nekem ez a korongozás. Bár kétségtelen, hogy jól meg lehetne belőle élni mert a világ minden pontjára lehetne exportálni kancsókat, tálakat, stb...

Mentem, láttam, győztem.
A hétvégén, nyolcad magammal megjátzam az Örséget, Magyarország legcspadékosabb vidékét.
Benéztünk sok kerámia mühelybe ahol kipróbáltuk hogyan is lehet kerámiázni, megnéztünk jónézány templomot, és sétáltüunk reggel és este, még éjszaka is.
Ez utóbbi tényleg nem vicc ugyanis egyik este a csoport tagajinak eszébe jutott, hogy mi volna ha elmennénk sétálni egyet, csak úgy kaland vágyból. El is indultunk és csakhamar kivilágitatlna mezőre tévedtünk amin azért nem volt túl menő a járkálás. Hála Istennek hazaértünk sikeresen, de megfogadtam, hogy többet nem megyek az Őrségbe éjszakai túrára, sőt máshhova se megyek éjszaka túrázni.

Végülis az a cudar idő megjavult, legalábis számomra. Bár nem kirándultam sehocá, de délután alkalmam esett meglátogatni a szomszéd 3 éves kislánt, aki verset mondott nekem. A kislány nagyon aranyos, az óvónénije ugyanaz a hölgy aki engem tanitott annakidején. Ott még azért nem tart hogy Petőfi összes müvét felmondja de az óvodában tanult verseket úgy mondja fel, mintha könyvből olvasná.

Hát, ez a Május 1 alaposan kifogott a kiránulókon itt Nagykároly vidékén. Eglsz nap mord idő és eső esés volt. Aki furfangosabb volt az ki se ment a levegőre. Csak a bátrabbak merészkedtek ki.
Én az ellsőként emlitettek táborában voltam. Ki se tettem a lábam.
Bár szivesen megboxoltam volna a kutyám orrát. Csak úgy viccből.
Hogy tudja hogy hazajöttem.
Azt mondják, ami késik nem mőlik. Én is verekedtem egyet a kutyával, csak úgy szolidan, másnap mikor már az esőnek se hire se hamva nem volt.
A rosz idő miatt nem készültek képek, de régebbieket becsempészek.

Átéltem első kántálását. 25 kerek évet kellett megérjek ehhez.
No, nem kell félre érteni, nem nekem kántáltak és nem is én kellett kántáljak. Csak a szomnszédnak kántált egy kisebb osztály egy zárt, körfolyosós házban.

Kitört a nyár.
Ma voltam kinn a ligetben, mindenki ott volt aki számitott. Az apukák, anyukák, gyerekek , a fürcsiző kutya, stb.., stb...
Tényleg nagyon kellemes vasárnapi hangulat volt ott. Mindenkin látszott, hogy most kijött picit és nem érdekli a munka, meg, hogy valaki meglátja mint épp fürdő ruhában sétál a gyerekkel.
VIszont egy elég komikus ember is ott a nagy tömegben. A tavon ahol lehetett csónakázni volt egy ember aki egyedül ült egy csónakban és mint aki versenyzik úgy csapkodt a vizet. Néha még a ludak lelki vlágát sem kimélte.
Szóval ez az ember úgy nézett ki mint aki versenyzik magával, hogy ki ér oda hamarabb a valahova. ő vagy ő? Később még néhány fehérbotos "kollégával" is találoztam. De nem ismertem őket.

Megkérdeztem embereket arról, hogy mivel lehetne ezt a "kedves naplómat" szebbé-jobbá tenni.
A vélemények több sok rétüek voltak. Volt aki annyival is kieggyezett volna ha pornó képeket is csempészek bele (persze csakis mellé irva, hogy CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK)
De volt aki kicsit értelmesebben, azt javasolta, hogy próbáljak kicsit kevesebbet irni Béláról és foglakozzak többet más, számomra fontos dolgokkal is. Valamint próbáljak 1-2 szép képet is becsempészni.
Nos, én a második, véleményre adnék inkább. Igérem a jövőben kicsit több kép lesz itt benn. Ennél biztosan több mert most a képek száma nulla. Már tudom is, hogy hol fogom elsütni ezeket a fotókat. Kell mennem Erdélybe pár napra, aztán hivatalos vagyok egy túrára az Örségbe, Magyarország nyugat-keleti részére az osztrák határ mellé.

Jut eszembe, egyébként nekem is tervben van, hogy beszerezzek én is labradort, egy vakvezető kutyust. Ő nem lesz "magyarország első leéretsegizett kutyája" de azért ha összejön én szeretetni fogom. Ez egyébként nagyon furi, hogy egy kutya és egy fehérre festett bot mekkora biztonsságot tud adni az embernek.

Van az osztályunknak egy kabalája. Egyy vakvezető kutya, Dóri. Gazdája gyakran ad nekünk kis leckéket arról, hogy mit szabad tenni és mit nem szabad csinálni a kutyával.
Néhány nappal ezelőtt, mikor arról tarott kiselőadás, hogy miért kell Dóri kuyának szájkosár ha úgyis olyan nyguis, eszembe is jutott egy régi történetem.
Mentem az utcán, a barátnőmmel akinél fehérbot. Nem tudom ennek a hatására-e de a követkető történt velem. Jött egy ember és amint átkelőhöz értünk a nélkül, hogy kértem volna átvitt engem is. Még az a szerencse, hogy arra kellett mennem amerre ő vitt.

Egyébként Dóri kutyán azért van szájkosár, hogy az emberek ne tudjanak a szájába tenni akármilyen kaját, pusztán szeretetből. Az egy dolog, hogy Dóri be van tanitva, hogy kaját csak gazditól fogadjon el, de ő is csak kutya akinek beindul a nyálelválasztása ha kaját nyomnak az otta elé.

A fehérbot mindamdamellett, hogy varűzslatos reakciókra készteti az embereket, néha tud igen komikus jeleneteket is okozni. Egy nappal ezelőt, mikor leültem pihizni egy padra sétálás közben a barűtnőmmel. Odajött egy fószer és közölte velünk, hogy:
a) ő ivott, ez látszott is rajta
b) ő adna nekünk 200 Ft-ot de nem tud adni, majd megigérte, hogy holnap, mármint ma ad.
A pénz mindig jól jön de most nem vágyom annyira rá.

A vak 'kollegák' azt mondják, nem kell annyira elájulni attól, hogy valaki átadja a helyet vagy megkérdi, hogy segithet-e. Mert ritka az ilyen. Valóban 10 emberből a 11-ik kérdezi meg.
De tegnap találoztam két ilyen tizeneggyedik tipusu emberrel is az utcán.
Épp csak TAXI-t vártam a járda szélén, a fehérbotot szigorúan kinyirva, hogy fedezzen fel a taxis. De hirtelen odajön egy ember majd egy másik öt perc múlva, hogy segithet-e? Persze, nemleges választ kellett adjak, de igazán jól esett főleg mert aznap volt a névnapom.

Van amikor az ember csak megy az autóval megy és élvezi a tájat, van amikor Béla nem kap munkát. Bizony, mostanában nem olyan sokat mászkálok Bélával. Nem tudom az emberkreakcióit figyelni.
Viszont úgy néz ki, hogy Május 1-én hazamegyek Nagykárolyba szétnézni. Mekkorára nőtt a kutyusunk, mekkora lett a szomszéd kislány, milyen virágok nyilnak otthon?
Valamitn arra is kiváncsi vagyok ki mit szól majd kedvenc fehérbotomhoz, Bélához. Attól tartok kicsit meglepő lesz első látványra, mert otthon nem sok ember használ hála Istennek fehérbotot, de szerintem 2 perc alatt hozzászoknak majd.
Addigis inne Pestről adok hireket, Béla és az én életemről.

Persze a világ nem volna kerek, ha nem léteznének ellenpéldák.

Mindamellet, johy van amikor átvisznek az úton anékül, hogy kérnéd, megesik, hogy tiz emberből csak a tizeneggyedik visz át vagy rosz irányba irányit.
Persze én, még valahogy feltalálom magam, pár forint ellenében ttaxival hazajutok bárhonna, (ilyenkor büskék rám a tanáraim, hogy hogyan feltalálom magam)
de vak társaim többsége igencsak bajban van mikor valki rosz irányba irányitja.

Erről, az átkelésről jut eszembe, egy régi régi vicc.
- Miért kellett 40 diák ahhoz, hogy átmenjen az öreg néni az átkelőn?
- Mert semmi képpen nem akart átmenni.


Javaslat: Mielőtt átvinnénk egy vakot az árkelőn kérdezzük meg, hogy segithetünk-e? Van aki nem feltétlen igényli.

Most, hogy túl vagyok a vizsgáimon, tudok egy kicsit jobban másra is pl. blog irásra figyelni.
A tanárok adtak egy közepes átlagú jegysorozatot, én pedig ezzel nagyon megelégedve hagytam el az sikolát.
A következő napjaim kissé eseménytelenek voltak, de ma....
Mikor jöttem hazafelé, kereszteztem a Dembinszki utcát, épp az átjárónál álltam.Jött a troli, és nagy meglepetésemre megállt előttem, majd miután átmentem tovább folytatatta utját.
Igazán varázslatos dolog a fehérbot, csakis az ő jelenététtől vannak ezek a dolgok.
Ja, és mégmielőtt elfelejteném. Ma vétettem egy Braille ABC-t, megpróbálom megfejteni a titkát.
Mondjuk a süketek jelbeszéde is érdekelne, de ez még egy távolabbi tervem. Nem ismerk senkit aki megtanithatna rá, de amint lesz rá lehetőségem megtanulom.

Ma csináltam egy nagy tesztet.
Kipróbáltam a metrón mennyire udvariasak a pesti emberek.
Beléptem a fehérbottal a metróba fehérbotostúl. Kicsit sokan voltak, de igy volt nagyobb a muri.
Egy csak egy nő volt az aki arrébb húzodott, hogy üljek le.
Tudom, kicsit gonosz jáék de kiváncsi voltam rettenetesen arra, hogy mit lépnek erre a húzásomra.

Ja, és amit majdnem elfelejtettem.
A vizsgahetem primán kezdödött. 1 ötös, 3 néyes. Ennek átlaga 4,25. Remélem ennek a közelében marad a végére is.

No jó,
Picit megnyugodtam. Kicsit jobban álok vizsgafelkészülés szempontjából.
Szóval, nem hagyom abba a történetek mesélését.
Épp a minap kb. 1,5 órával a feljegyzés előtt, történt velem, hogy annak ellenére, hogy Budapest közepén, mikor nem volt velem a fehérbot, csak édesanyám. Egy autós az átkelőnél elkezdett velem udvariaskodni. Ezt a fajta "ki megy el hamarabb" játékot meg nem szeretem játszani, bevallom, függetlenül attól, hogy vak vagy nem.
Egyébként úgy tünik, hogy a fejérbot, néhány nap múlva (bár még nem tudom mikor) egyre nagyobb szerepet fog kapni az életemben. Úgy néz ki ketten fogjuk megjárni nap mint nap a suli és a ház közötti utat.
Ennek nem csak én, hanem a barátnőm is örül. Sőt, a Gyula meg az Ottó, a Toth Ottó.

No de, félre most minden hülyeséggel ami fájditja az ember fejét.
Inkább feltennék egy kérdést.
Ki mit szólna ahhoz, ha az épületbe bejövetelkor, az ajtóban összetalálkozik egy kisgyerekes családdal akik hamarabb engedik be, minthogy ők tovább mennének?
Mert velem ilyen esett meg valamelyik nap. Jövök hazafelé szépen nyugoodtan, komótosan mint valami öregember, erre mikor az ajtóhoz érek összefutok egy családdal akiknél volt egy kisgyerek kiskocsibn.
És még mielőtt bármit szóltam volna, beengedtek engem.
Ez aranyos, de néha elképedek rajta mert én nem várok el ilyeneket soha senkitől. Nem vagyok én olyan ember aki kiköveteli magának a tiszteletet.

"Kedves naplóm", kedves esetleges olvasók,

Most készülök éppen megváltani a világot. Vizsgáznom kell még vagy 7 tantárgyból. De igérem addigis gyüjtöm a storykat mert segitőkész emberek mindigis lesznek, még most is.
Addigis napló is meg minden olvasó vigyázzon magára.

Azt hiszem ezt még nem mondtam.
Balesetemkor velem volt egy vak leányzó. Neki nem lett semmi baja, csak lelkileg viselte meg az eset picit. És ami a legjobb az egészben.
Baleset után 4 hónappal kaptam egy e-mailt a leányzótól amiben megkérdezte tőlem, hogy amint visszakerülök Pestre nem próbálhatnánk meg a járást mi ketten?
Az ismerőseimnek sem kellett több.
Utána folyton ezzel bosszantottak, hogy igy kell barátnőt szerezni.
Valóban ez jó módszer barátnő szerzésre viszon túlzottan kockázatos. Senki ki ne próbálja. 20 méteres repülést nem bir ki az ember mindig.

Valamikor, az iskolában egy vers elemzéskor elmondtuk, hogy a vers zakalatott hangvételü. Ez onnan is látszik, hogy a sorok hol rövidek hol pedig hosszuak. Én is most egy kis drukkos időszakomban vagyok. Vizsgáim vannak, és mindannak ellenére, hogy egész jól indul én a vgéi drukkolni fogok.
A soraimon azért próbálok uralkodni. Megpróbálom minél szebre rendezni őket.

Csak példa az emberek különös viselkedésére.
A troley megáll amint meglát az átkelőnél. Vagy, z utcasarkon egyik ember olyan arckifejezéssel ügyel arra, hogy normálisan kanyarodjak be, mintha azt akarná mondani, hogy "bocsánat, hogy élek"
De úgy érzem, az sem rosz példa, hogy az autóból, az autóvezető nő, integet nekem, hogy köszöni szépen, hogy elengedtem.
Ja, és ha villamosra felkerülök egy vak barátommal rögtön lesz 2 hely az amúgy tömött villamoson.

Mindenek előtt szeretném elmesélni hogyan is kereszteződött a fehérbot és az én utam.
Kb. 1,5 évvel ezelőtt elcsapott egy Toyota. Néhány hónappal felépülésem után (mer felépütem sok sok ember örömére) megleptem magam egy fehérbottal és erősen biztam bene, hogy többé nem történik velem ilyesmi.
Azt mondják a látó embereket rosszul érinti a fehérbot vagy egyéb vaoknak kitalált eszköz használata. Én magamon pont az ellenkezőjét vettem észre. Egy picit sem vagyok feszéjezetteb a fehérbottól. Sőt.
Néha kimondottan mulattat 1-1 ember viselkedése velem szemben, a fehérbot láttán. Megkapok néha olyan tiszteletet amit igazán, nem igényelnék. Normálisan el sem várnám

A nevem Ármos Tibor
Nagynehezen megszületett az én blogom is. Főszereplői legyenek MZ/X (alias Béla), a fehérbot, és én. Szeretném elmesélni milyen esményekt élek én át MZ/X-el., Bélával nap mint nap, Budapesten.