Itt a vége

Mostmár tényleg itt a vége ennek a kedves kórházi kalandnak.

Tegnap voltam a kórházban, hogy igazán megkapjam a kiadatási papíromat, azaz a zárójelentést. Nem volt nagy dolog az egész mert már mindenkit ismertünk a kórházban, szinte már mindenkivel puszipajtások vagyunk azonban mégis volt egy dolog mai meglepett engem.

Mivel mostanában sokat utazunk taxival és mindig ugyanaz a társaság visz minket már-már őket is ismerjük olyan szinten, hogy már csak éppen nem ittuk meg a közös sört barátságunkat megünneplendő. Megannyi sofőrt ismerünk onnan és van egy kedves fiatalember aki kimondottan szimpatikus főleg édesapám számára mert ő is szeret könyvüzletekbe járni. Az ember hajlamos arra, hogy úgy gondolja, hogy az illető filmsztár, énekes, esetleg a sofőr már nem is ember. Csak úgy tudja azonositani, hogy ő az aki ebben a filmben játszik, aki ezt vagy azt énekli, aki mindig piros autóval jár.

Bevallom én is beleestem ebbe a hibába. Erre akkor jöttem rá mikor megkérdezte tőlünk a taxis, hogy az rosszat jelent-e ha a doktor a felesége szemének vizsgálatakor más és más dioptriát rögzített? Mondtuk erre, hogy nem esett le az ég, mert mi már 27 éve ebben vagyunk. Nekem is rosszabb egyik szemem mint a másik. Mikor példát is mondtunk neki akkor megnyugodott.

De ez igazán aranyos reakció volt.

A kiképzés vége

Tegnap végül befejeződött az 5 napos kiképzésem a kórházban.

Mit mondjak? Volt benne rossz is, jó is.

De végülis érdemes volt bemenni, mert mindamellett, hogy x napja nem emelkedik a szemnyomásom, megismerkedtem megannyi kedves emberrel, találkozhattam a még csak leendő adjunktusi pozícióban lévő tanoncokkal akiknek a viselkedése akár egy kabaré jelenetbe is beleillett volna.

Egy kisebb kezelőben egyszerre tizen voltak benn. Az egyikük, nevezzük Gyurinak, világosság mellett akarta megnézni, hogy mennyire látom én messziről a gyertya fényét. Mikor közlöm vele, hogy egyik szememre nem látok háromszor kér meg, hogy vizsgálat miatt takarjam le. Aztán ami a legfainabb volt, hogy az ujjai számát kellett megmondani. De úgy, hogy ő közben mozgatta a kezét jobbra-balra.

Tudom, ez biztosan csak a megilletődöttségtől volt és izgulás miatt. Nem írom én őt le, csak nagyon humoros jelenet volt. Az már, viszont nem volt annyira mulatságos mikor pár perccel később még búcsúzóul kaptam egy gyulladás gátlót.

No, de ezt az egész Gyuris meg gyulladásgátlós jelenetet felülírta az, amikor az adjunktusnő kiadta az utam.

Akarom mondani, kiadta az utam, de holnap még kontrorllra vissza kell mennem.

Tripla meglepetés

Ma reggel egy tripla meglepetés várt rám. Miután kihevertem azt a megrázkódtatást, hogy kisbusszal megyek a kórházba, a portás éppen, hogy beenged az ajtón merthogy látogatási tilalom van meg hasonlók.

Mikor végre sikerült megértetni vele, hogy mi is a téma, akkor felengedett a másodikra. Ott jött a harmadik meglepetésem. Fogadott engem az a kedves ápolónõ akit én annak idején "egérkének" neveztem el a hangja miatt.

A kedves kolleganõjével megnyúzták a szemem, különbözõ módszerekkel, amiket most nem részleteznék mert valaki még elájulna amint elolvassa.

Ezek után, hogy valahogy kibékítsenek tettek tapaszt a szememre. De én csak annyit mondok, hogy "A család nem felejt!!! és hogy "Háromszor adja ezt Ludas Matyi vissza!"

Dezsávü

Mostanában van egy kis dezsavü érzésem. Fõleg mikor benn vagyoka klinikán ahol a szememet mütötték. Hogy miért?

Elõszöris ugyanúgy decemberben vagyunk, az ünnepek elõtt mint 10 évvel ezelõtt, Debrecenben. Nagyjából annyi beteg van benn, mint akkor. A betegek többnyire Doberdot és egyéb fontos helyeket már megjárt urakból állnak, de a hölgyek most is többséget alkotnak.

Egyetlen különbség van. Most nem azt nyomatja a rádió, hogy "Kellemes karácsonyi ünnepeket!" hanem azt, hogy itt van a Mikulás. Továbbá: Most nem a kiskatonák vannak a porondon, akik megmérgezték magukat véletlenül, hanem a H1N1 nevü kedves vírus.

Ja, és még nem nyomatják napi 26 órában az ünnepi dalokat. De ami késik nem múlik.

Rájöttem valamire

Rájöttem valamire. Ha csinálnának egy versenyt arról, hogy ki tud az életben apró dolgokat a legtovább húzni akkor én lennék az első. Pontosabban, bizonyos dolgok elintézését a legtovább húzni. Ezzel arra szeretnék rávilágitani, hogy van egy olyan rosz tulajdonságom, hogy esetenként hosszú hónapokig nem teszek meg egy olyan dolgot aminek az elvégzése talán 1 percbe kerülne.

Példákat nem hoznék fel mert túl hosszú lenne a lista, viszont van pár dologami más számára talán hülyeség, számomra mégis mondjuk azt, hogy fontos. Ezek a dolgok akkortól kezdtek el gyülni bennem mikor felköltöztem Budapestre.

Egyik ezek közül az, hogy végig menjek a 74-es troli teljes vonalán mert itt élek már ide és tova 6 éve és még soha nem mentem vele végig.

2006-ban elütött egy Toyota, egy átkelőnél. Ezek után jönnek a tárgyalások, hogy ki is volt a hibás. Erre a részére azomban nem térnék ki részletesen a dolognak ha nem baj.

Én már rég felépültem amikor megtudom, hogy azon a helyen ahol a baleset napján még nem állott jelzőlámpa annak ellenére, hogy ott naponta járnak vakok és a forgalom nagy, vagyis aránylag nagy immáron áll egy lámpa.

Ezt hónapokig készültem megnézni. Konkrétan egy fél évig. Nemrég sikerült.

Nem tudom mióta áll ott a lámpa, azt sem, hogy volt-e ott más baleset azóta vagy nem.

Én mégis egy picit a magaménak érzem.

Valamikor megkérdezte tőlem valaki, hogy mióta itt vagy Pesten alkottál-e maradandót? Akkor még nemleges választ kellett adjak. De mára már elmondhatom, hogy igen, alkottam, még ha ilyen módon is, de alkottam.

Végig a 74-es vonalán

Pár bejegyzéssel ezelőtt említettem, hogy volt egy kisebb műtétem. Ennek következtében már alig-alig látom feltenni a blogra a bejegyzéseket DE aranyos, kedves bátyám vállalta, hogy segít nekem. Szóval azt hiszem hölgyeim és uraim egy harsány tapsot érdemel bátyó!!!!!

Mindezek után ha megengedik folytatom a jegyzetelést. Az utóbbi időben nem tudtam feljönni a blogba jegyzetelni pedig sok minden történt velem. Ha megengedik most pár sorban prezentálom. Történt pedig, hogy néhány héttel ezelőtt egy napon, mikor éppen indultam a fogorvoshoz megnyúzatni magam, megjött a papír, hogy fel vagyok mentve véglegesen a matek érettségi alól. Talán ez is okozta, hogy a pár nap múlva elkezdődő vizsgahéten majdnem négyes átlagot hoztam össze.

A történelem eredményem pont olyan lett ahogy vártam. Éppen kunkorodott. De bevallom én megvoltam magammal elégedve még így is. A magyar tanárnő picit túlértékelt engem úgy érzem. Mivel még csak régen tanít engem nem tudja, hogy nem vagyok én annyira menő az Esti kérdésekből. Utólag megbeszéltem vele, hogy legközelebb max. kettest adhat.

Vizsga után rámköszönt egy aranyos, kedves nem tudom minek nevezzem dolog. Tulajdonképp semmi bajom csak rohadt gyenge vagyok. Az lesz a legjobb ha kényszerpihinek nevezzük.

De most jut eszembe, hogy majdnem kimaradt a legfontosabb dolog. 6 év után megtörtént a csoda. Végig mentem a 74-es troli vonalán. Ez így első hallásra hülyeségnek hangzik, de erre a produkcióra 6 éve készülök.

Nem tudom, elment-e a tegnap a bejegyzésem ezért most újra megírom.

Szóval, tegnap egy különös napom volt. Az események csak úgy zsinórban történtek egymás után. Reggeliben megismerkedtem egy szimpi fogorvossal, aki nem hagyta ki az alkalmat és fúrójával meg egyéb eszközökkel „rámvetette magát” és megnyúzott.

Ezekután, kiszedtük a postaládából a már régen várt matekfelmentésemet. No, erre már majdnem vettünk egy pezsgőt a boltból, de végülis úgy gondoltuk, hogy a pezsgős piázást meghagyjuk December 31-re.

Elképzelhető, hogy már előre sejtettük, hogy a napnak még nincs vége ezzel. Hát nem is lett vége. Olyan 1 óra múlva bátyó közölte telefonon, hogy mehetünk a magyar állampolgárságunkat igazoló papirok átvételére. Ez is olyan volt, mint égből jött villámcsapás, senki nem számitott rá.

Erre már muszáj voltam megállapitani, hogy mostmár csak a Szerencsejáték Rt. kéne bevallja, hogy az a trilliárd millió forint nem a rendőröké, hanem a miénk.

Különleges napra ébredtünk ma. Nagyon ritka esetben jönnek így össze a jó dolgok. Megjött az eredmény az állampolgárságom ügyében!

Nemrégiben felhívták a figyelmemet egy fontos dologra. Hosszú ideje nem írok a blogba és megkértek, hogy hagyjak fel ezzel a tunyasággal és embereljem meg magam.

A közelmúltban kissé váratlan eseménynek voltam főszereplője. Őszintén mondom, nem tudom miért, de egyik reggel azt vettem észre, hogy a maradék látó szememről levállt a retina.

A gyanúm sajnos beigazolódott. Tényleg levállt. Ergó, bekellett vonulni a Mária utcai szemklinikára. Nem volt egy nagy terror esemény, de nem volt annyira jó sem.

Gondoljuk csak végig. Ott voltak azok a kedves doki nénik, meg nem éreztem semmit az egész mütétből. De ott van még az a dolog is, hogy volt mondjuk 40 fekvőhely, erre voltunk 20-an kb.Ezeknek a nagy része Imi nénik és Imi bácsikból állt. Egytől-egyig a nagyszüleim lehettek volna.Egy érdekes emberi jelenséget figyeltem meg ezalatt a 3 nap alatt amig ott voltam, rengeteg multi kedves nővérrel ismerkedtem meg. Csakhogy az már nem volt annyira frankó mikor 20 nővérből 20 naponta elmondta, hogy milyen kedves, aranyos fiú vagyok. Egy-két alkalommal még elment volna de így már nem.

Szóval ,,ezen is túl vagyok". Elkönyvelhetem, hogy megvolt az első olyan esemény az életemben amikor közel voltam a megvakuláshoz. De a hős magyar orvostudomány helyrerakott. Mondjuk még kell cseppentenem szemcseppet ami homályositja a látásomatde sebaj. Az a lényeg, hogy élek, és, hogy elméletileg hétfőn mehetek boldogitani az iskolámat újra.

Ha stilszerü akrnék enni akkor azt mondanám, hogy:
"itt van az ősz, itt van újra..."
Újra megkezdődöt a tanév, a nagybetüs life.
Na jó, az tény, hogy esetnként kigyül a luka az embernek a hőségtől, de akkor is Szeptember van. Ma volt az első iskolai napom. Szerencére akora megrázkódtatás nem ért mint mikor harmad év elején megduplázódott az osztálylétszám, és beköltözött hpzzánk még jónéhűny harsány gyermek.
Ma csak ketten költöztek be hozzánk de hamar be fognak olvadni.
A tanárok közt kisebb cserét hajtottak végre. Néhány tanárom elment, és jöttek ujjak is. Még az a szerencse, hogy az osztályfőnök maradt a régi. Nem volna egy menő dolog ha most Áprilisig egy harmadik tanárnénit kellene kibirni. No persze ez erős túlzás, mert se Piroskával se Zsuzsával nekem iddig semm bajom nem volt a matek egyeseken kivül

Ismét gyönyörüséges napra ébredtünk. A diákok számára különösen örvendetes. Eljött ugyanis Szeptember 1.-e. Ergo, vége van a nyárnak, hüvös szelek járnak.
Én is diák vagyok, de nekem semmi bajom nincs a sulival. Legalább beindul az élet, és már csak pár hónapot kell aludni az érettségiig.
Volt ennek a napnak még más érdekes pontja is. Beszereztünk egy magyarországról szóló domború térképet. Zsuzsa végre elküldte, hogy mikor kell bemenni először. Szóval egyelőe minden happy.
Erről a jeles napról eszembe jutott egy idézet a "Hid a Kwei folyón" cimü filmből. Ott hangzott el, hogy "tegyen boldoggá a munka". Hát most én is ezt üzenném a kisdiákoknak aikk még nem tudják mit kezdjenek ezzel a helyzettel, hogy be kell ülniük a padba. Valaint Rákosi elvtrs hires mondtatát, hogy "Kitartás elvtársak"

Hogy szépen modernesen mondjam, ma adtam a kutúrának. Ellátogattam a Pesti Broadwayre. Vagyis édesapámat vittem volna, hogy "öntsem belé a kultúrát".
Sajnos a tervem nem vált be. Nem tetszett neki. Egysrészt azért mert kicsi, másrészt mert volt olyan müvézi nyomat aki a cipőjével nyomta bele magát a forró betonba. Tehát, volt olyan olyan akinek a lábnyoma helyett a Nie cipőjének a nyomát láthattuk. No ezcsak egy nagyon hülye példa.. De akkor is.
Viszont, az út másik oldaláról jövő hegedű szó nagyon mesés volt.
Ami még eszembe jutot, hog tulajdonéppen az amerikai Broadway sem bitos, hogy nagyobb ennél. Csak a neve nagy mert amerikai.

Úgy gondoltam, hogy ezzel le is zárul a hét, de nein, nein. A java még csak most jött.
Ugyanis, valóban kiderült, hogy az élet tudna a legjobb filmrendező lenni a világon.
A Peste visszavezető út közepe táján nagy örömünkre megtaláltuk a már ellopottnak hitt mp3 játszót. Ezzel jó sok pénzt spóroltunk meg. Nem kell újra megvásárolni a lejátszókat.

Szóval, amint már említettem volt, szombatra meghívást kaptunk egy lagzira. Ehhez utazni kell majd 300 km-t, de ez most nem számit, mert családi lakodalomról van szó, ráadásul olyan családtagok lakodalmáról, akikkel igen jóban vagyunk.

Mostanában nagyon nagy országjárók vagyunk ezért eldöntöttük, hogy összekötve a szórakozást a hasznossal felkeressük az Agteleki cseppkőbarlangot, ami amúgyis útba esik. Mindemellett megtekinthetjük a Mátra csúcsait olyan közelségből, ahogy még nem is láttuk.

Elindultunk tehát Pénteken reggel Gyöngyös felé, majd a Mátra irányába kanyarodva folytattuk utunkat. Dél idejére el is érkeztünk a barlanghoz, amit aránylag egész gyorsan megtaláltunk.

Végighaladtunk a kis csoporttal az 1 órás úton, a vaksötétben. Talán ez a vak sötétség okozta azt, hogy az a rengeteg kép, ami ott készült nem mond senkinek semmit csak nekünk, mert mi tudjuk, hogy hol készültek.

Közel voltunk a híres Tokaj hegységhez, ezért kicsit kerültünk és arra mentünk haza. Kicsit fárasztó, de jó nap volt. No, de másnap reggel jött a meccs második része.

Konkrétan a lagzi.

Nem volt ugyan ott, Friderikusz Sándor, sem Lajcsi a Dáridó szimpatikussokkal, de nagyon fain buli volt. A menyasszony nagyon szép volt, és a körülöttünk rohangáló rózsaszín ruhába öltöztetett kis törp ördögök is nagyon aranyosak voltak. Ami a legfurább, hogy jobban bírták az este strapáját, mint én. Én csak háromnegyed háromig bírtam. Ők, még akkor is ott táncikáltak meg ugra-bugráltak.

Másnap a rokonok nagyon aranyosak voltak, mert amikor elmentünk hozzájuk, hogy adjanak nekünk zöldséget pénzért, akkor elindították a már szokásos kis műsort.

Miszerint: „vidd ingyen, nem viszem, de igen, de nem”Erre a kérdésre úgy tettek pontot, hogy ingyen ide adták és bosszúból leetettek minket egy adag tortával. Így menjen haza az ember, tortával lerohanják. Egy szó, mint száz, a torta nem jön mindig jól.

Szóval ennek a hazajövetelnek sok pozitívuma volt, és volt néhány negatív része is.

Találkozhattam rengeteg kis törp ördöggel, akik hol gügyögtek nekem, hol LEGO nézőbe hívtak. De volt olyan része is ennek a hazajövetelnek, amelyikben erős övön aluli ütést kaptam. Mai napig dolgozom fel.

Végre, szerdán, megismertem, hosszú idő után, volt osztálytársam gyermekét, akit eddig nem volt időm megismerni, és emiatt már csak 7 hónapos korában ismerhettem meg. Ahogy szokták mondani, holtáig tanul az ember. Megtudtam ugyanis, hogy a pincéreknek és a romáknak, akik Romániában is kisebbségben élnek, hosszú idő óta, hagyományosan szerdán van a lagzijuk. Manapság ez már nem állja meg a helyét, de régen, amikor még gyakorta hívtak cigányzenészeket lakodalomra zenélni, bizony gyakran megesett, hogy a lakodalom a zenész lakodalmának idejére esett volna. Épp ezért kitalálták a szerdai megrendezést, hogy legyen idő muzsikálni, és ez a hagyomány megmaradt a mai napig. Ami pedig a pincéreket illeti. Hát ők, a mai napig is elmondhatják, hogy szombatonként későig munkában vannak többségében.

A hét végére, lehet amiatt mert semmit nem tanultam itthonlétem alatt, kezdett kiütni rajtam az elmebaj. Eszembe jutottak jó kis régi sérelmeim, aztán mikor nagymamám is anélkül, hogy tudott volna erről, adta a lovat alám, akkor úgy éreztem, hogy kezd a cérnaszál elpattanni. Hiába, „nagy ember”vagyok én, de azért nálam is el tud szakadni a szál.

Holnap reggel, még jóval a kakas első kukorékolása előtt elhagyjuk a várost, visszamegyünk Pestre. Ahogy Forest Gump mondaná, „ennyit tudok mondani Vietnámról”

Hétvégén hivatalos vagyok egy lákodalomba. Mikor ezt egyik osztálytársam megtudta, feltette az ilyenkor elmaradhatatlan kérdést. A saját esküvőd lesz netán?
Mondtam, hogy nem, nem, ott még nem tartunk. De már csak évek kérdése és létrejön az is. Felbáboritó, hogy engem mindenki házasitana.
Arról én is tudok, hogy általában kedves vagyok az emberekhez, de ez ilyen hatással volna az emberekre? Úgy érzem vissza kell venni kedvességből és már csak olyan hangon fogok velük beszélni, hogy mondjuk:
"- Mit főztél büdös banya?!!!!"

Okulva abból, hogy m lesz ha túl későn indulunk el túrázni? Múlt hétvégén, szombaton már reggel 8 órakor úton voltunk Székesfehérvár felé. Tervünkben volt, hogy megnézzük az ott élő rohkonságot utána pedig a város nevezetességei melett a temetőbe is kilátogatunk.
Dehát, ahogy mondani szokták ember tervez, Isten végez. El is jutottunk aránylag könnyen Székesfehérvárra, a rokonságot is megtaláltuk igen szép házukban, a temetőbeis eljutottunk tiszteletünket tenni a holtaknál csakhogy a város nevezetességei közül egyet sem tdtunk fényképezni. Ezért elhatároztuk, hogy egyszer suttyomban megyünk oda, körbenézni a városban mert ez igy nem volt annyira menő. Ez az aktus még nem lehet tudni mikor jön létre pontosan majd a jövőben. Márcsak azért sem mert egyik hétvégén esküvőre kell menni, egy másik hétvégér meg Eger van betervezve.
Azomban megismerkedtünk, (legalábbs én és éesapám) egy 89 éves aranyszivü, és udvarias viselkedésü nagyapóval. Imi bácsival. Számomra meglepő módon még emlékezett arra amikor édesanyámért kelett izgulni, hogy bejut-e tanitóképzőbe vagy nem? Márpedig ez igen régen volt. Ami pedig a legszórakoztatóbb volt benne, hogy a végén le is Péterezett. Már sokan Pétereztek le engem tévedésből életemben. Kérdem én. Olyan Péteres ábrázatom van?
Szóval a bácsi extra kedves volt, a fiában volt egy pici "löket" mert másodpercenként elmondta, hogy ő a legjobb hol ebben hol abban. Emlékeztetett a rendör bácsira a múzeumból.

Székesfehvérvárt elhagyva Nadap felé vettük utunkat. Itt megtekinthettük azt a pontot ahonnan mérjük a tengerviz szinet. A logikáját annyira nem értem, hisz 173,8 méter magasan van, a Velencei hegységben. No mindegy, nálam okosabbak találták azt ki, hogy ott van jó helyen.
Azt hszem majd irok nekik, hogy pár méterrel elrontották, kicsit lennebb kéne hozni a mérőt. Nem kevesebb mint 173 méterrel.
Egyébként igazán elenésző a téveféx, ha nem olvasok utána és nem nézem meg akkor észrre se vehető.
Én mondom, még jó , hogy arra jártam, igy legalább be tdok kerülni a TV-be.Mondjuk a Fókuszba.

Nem tudom ki hogy van vele, de én úgy tapasztaltam eddigi életem során hogy úgy December 1-e utántól nem tudunk olyan gyermeket találni aki ne a Mikulást vagy a Karácsonyt várná. Ez tényleg két szép dolog különösen a karácsony mert olyankor ha az ember végig menve be-be les az ablakokon mindig egy gyönyörüen világitó karácsonyfát lát.
A gyermekeknek egy különös szokása még az, hogy esténként mindig visszaszámolnak, hogy "már csak ennyit meg annyit aludni és jön a ..."
Ma én is igy voltam valahogy. Ha jól számoltam akkor a következő hónap első napjától számitva kb 8 hónap van az érettségiig. Ez picit megrémitett mert az a 8 hónap olyan gyorsan el tud telni, hogy abba jobbb bele se gondolni.

Szóval, holnaptól elkezdek belehúzni, hogy tanuljam meg Petőfit meg a vulkánokat és akkor még meg sem emlitettem a törit meg a többi szépséget.

Tudom, hogy ez nem a leglátogatottabb oldalak egyike. Viszont arra jó, hogy pár gondola rögzitésével segitsen az emlékezésben. Az már másik kérdés, hogy esetenként rosz dolgokra is kell emlékeztetnie. Ezekkel azomban jobb ha nem is töődünk. A rosz emlékek mindig elrontják az ember kedvét eg teljes napa. Jobb inkább az olyan dolgokra gondolni mint amit az alábbiakban el fogok mesélni.
Szóval múlt hétvégén felkerekedett a kiscsaládom előre megfontoltan felkeresni Petőfi Sándor szülőházát. Ez kisebb eltévedésekkel sikerült is. Ezek az éltévedések jók voltak arra, hogy rájöjjünk arra, hogy mi többé MO nevü autópályyára nem akarunk felkerülni. Több okból is:
1. könnyen felforr a viz a motorházban
2. nehezen lehet haladni
3. valaamint nem túl barátságos látványt nyújt az a sok kamion egyszerre, egy csomóban.
Visszatérva Petőfihez, nagynehezen megtaláltuk a házat egy kétségtelenül szép környezetben, az azomban kicsit zavaró volt, hogy jobbra tőle vendéglátó helység 1.-ben lakodalmat tartottak, balra a háztól pedig ott volt vendéglátó helység 2.
Miután megörökitettük magunkat az utókor számára úgy gondoltuk, hogy a másik helyszin amit még beterveztünk túl messze van, ezért elindultunk hazafelé. Utólag rájöttünk, hogy ez jó ötlet volt mert este, már sötétben értünk haza.
Ebben persze közrejátszott az is, hogy beugrottunk Kalocsára, ahol sikeült rátalálni egy olyan nyugodt forgalom és járó-kelő mentes sézáló utcára, amilyet az ember manapság ritkán lát.Arról már nem is beszélve, hogy olyan szép épüetek voltak ott, mint a mesében.
Van egy olyan érzésem, hogy még visszalátunk oda valamikor a jövőben mert láttunk egy boltot eeamiben kapható volt az a hires paprika csakhogy a bolt zárva volt.
No, ezekután lementünk tanulóba. Mert ugye érni készülök, vagy mi.
Mostanában ezerrel tanulom a földrajzot és emlegetjök elég gyakran a Szelidi tavat. Annak ellenére, hogy egyikünk se látta még soha.
Ahogy a mesében szokták mondani: "egy életem, egy halálom, de....", mi úgy folytattuk, hogy "megnézzük a tavat". Hát eleinte csak nyaraló hülgyeket és urakat találtunk igy azt hittük, hogy hoztuk a formánkat és nem találtuk meg a tavat, de egy felvilágositás után rájöttünk, hogy mégis jó helyen vagynk. Konkrétan a tótól 200 méterre voltunk.
Elindultunk hát bátran, ls végtére ráleltünk a tóra. Egészen odáig merészkedtünk, hogy egy lépés erejéig belemenjünk. Igy , ha valaki kérdi elmondhatjuk, hogy voltunk a Szelidi tóban, bár úszni nem tudunk.

A közelmúltban kértem kritikát a bloggal kapcsolatban egyik nagyon kedves hölgy ismerősömtől. A tartalomrra semmi panasza nem volt, azomban a DISEGN-hoz volt pár szava. Úgy találta, hogy túl sötét a háttér, a vidám történetekhez.

Ármos Tibori becsület szavamra meg fogom változtatni. Még egy bejegyzés engedtessék meg nekem ezzel a háttérrel.

Volna itt még pár menő kép olyan eseményekről amiket nem mindennap él át az ember.
Éneklés a szekéren egy 30 fős kiscsapattal, a közel 40 fokos melegben, és miközben az autók sorra elhagyják a szekeret. Éneklés alatt a sejde- rutyutyu dalok tömkelegét érteni.
Sőt asszem tüzoltőságon sem jár gyakran az ember. Nekem volt szerencsém. Sőt, a bátyám sztárfotót is készitett rólam.
Rámadott egy sisakot.
Hát úgy néztem benne ki mint Schumacher mielőtt a futamra megy.
Fain volt de nem vállalnám azt, hogy 10 perc alatt készenlétbe legyek a nap bármely pontján.
Ami még meglepő volt a számomra, hogy milyen barátságosan viselkedtek velünk. Megmutattak mindent. Sőt még egy körre is elvittek bennünket.
No, hát asszem ilyen tényleg nem történik meg az emberrel. Általában csak a TV-ben hallunk róluk és már előre izgulunk, hogy megoldják vagy nem a tüzoltást. Bizony-bizony remek emberek ők annak ellenére, hogy mi egy kicsit mumuoknak gondoljuk őket.

A közelmúltban emlitettem, hogy megyek Őrségbe egy 5 napos orgiára. Valóban voltam is. Azomban kis idő múlva alkalmam adódott lelátogatni Szegedre egy úgynevezett "vaktáborba".
Amikor meghallottam azt, hogy áhitatok is lesznek egy picit megijedtem bevallom. De végülis minden nagyon frankón ment. Olyannyira, hogy megérkezés utántól számitva 1 perc után már szereztem új barátokat. Bekeveredtünk bátyámmal egy ebédbe aztán jött az "egyél-vegyél, egyél-vegyél".
A társaságra egy rosz szavam se lehet mert amig ott voltunk úgy vigyáztak rám és a többi vak emberre mintha csak valami kisgyermekek lettünk volna. Aztán a legjobb poén volt az amikor kideritettem a felvigyázóinknak a korát az iwiwen. Többségük sok-sok évvel fiatalabb volt nálam. Ettől még nem fogom azt mondani nekik, hogy csókolomot köszönjenek nekem mert azt nagyon utálom. Engem csak tegezzenek.
A programok nagyon jók voltak. Kiránduláok, beszélgetések, éneklések tömkelege volt ebben az 1 hetes programban. Asszem ennnél több nem is kell.
Pár programra részletesebben is kitérnék.
Meglátogattuk a körképet, az ott található panoptikumot, falu múzeumot. Itt meghallgathattuk a térség múltjáról szóló érdekeségeket egy nagyon kedves tárlat vezetőtől.
A táborhehen imádkoztunk, beszélgettünk és zenéltünk rengeteget. Nekem is volt alkalmam gitározni (vesztemre) mert onnantól Megaszárnak lettem kievezve és a hölgyek körében kialakult egy nagy körkérdés, miszerint.
Miért van nekem trabi felrajzolva a pólómra miközben nekem egy limó járna? Ezt muszáj volt hamar megválaszolni. Annyival sikerült megoldanm a dolgot, hogy "titkolom a sztárságomat".
Azt hittem ezzel le is zártam a témárt de tévedtem mert ez a kérdés egész héten fennállt. jja, és, hogy miért csere-berélem én naponta a pólómat? Hol kisvakond hol meg trabi volt rajtam.
A vége volt a legszebb, no nem azért mert elmentünk hanem azért mert minden hölgy puszit adott nekem. Még azok is akikkel nem beszélgetem olyan sokat.

Szokták kérdezni a viccekben, hogy mi az abszolút ez meg az?
No, hát én megtapasztaltam mi az abszolút peh. Az abszoélút peh az amikor Skypon 1 kerek napig küldenek át neked egy videót és mikor már majdnem kész van az átvitel egy véletlen folytán megszakad a vonal.
No, de ahogy a nót is mondja "nem vagyok idegges, fő a nyugalom". Én is nyugodt maradtam, és röpitettem át a gépet a szomszéd madárhoz és ez a kis történet leirás még visszafogott volt.

Szóval, megjártam Őrséget újra.
Érdekes módonnem kavart fel. De tulajdonképpen nem is nagyon volt rá idő, hogy felkavarjon. A sok eső, 10 hölgy és rengeteg program gondoskodott róla, hogy ne igy legyen.
Három napig úgy gondoltam, hogy elszakad a cérna de aztán harmadik nap estéjén átvettem a vezetői szerepet. Kicsit elkezdtem koorinálni őket. Nem gondolná senki, hogy egy kis gitározás mennyire le tudja nyugtatni a kedves audenciát. Kriszta, az egyik volt tanárom még picit meg is hatódott azon, ahogy egyhangúan tudtunk énekelni holott volt köztünk olyan aki a másikat először látta életében.
A jó dolgokat ritkán lehet újra megismételni de nekünk sikerült. Másnap miután megtörtént az én szülinapi köszöntésem 72 éves korom alkalmából behuzódtunk a konyhába és az előző napi party-t megismételtük, és a "veleméri asszonykórus"-nak elnevezett kis csoportunkkal elénekeltük a legkülönbözőbb dalokat.
Mik voltak a programok? Múzeumok, tájházak, templomok látogatása ezerrel, kedves Gyuri bácsi sorörünk nagy örömére. Még uszodába is voltunk aminek a meglátogatása ezerszer menőbb lett volna ha nem esik az eső. De végülis igy is jó volt.
Akkor még nem is beszéltünk az esténkénti mélyen szántó beszélgetésekről ami esetenként elő-elő csalt pár könnyvseppet.
Mindezek ellenére ha arról volna szó, én szivesen megismételném. A társaság bár hangos volt de annál kedvesebb volt. A gitárt mindenképp vinném újra. Az eső meg....
Hát az csak egy peh volt.
Nagyjából igy tudnám jellemezni az elmúlt 5 nap eseményét. Az ott készült képeket amint megkapom rögvest prezentálok is majd egyet-kettőt. Valamint van egy titkos tervem. Amint a kezemben lesznek a képek készitek egy prezentációt és elküldm a táboron résztvevőknek mármint azoknak akik látnak is belőle valamit.

No, hát eljutottunk a Rendörség múzeumába is.
CSAK, egy probléma volt. Miután megnéztünk szószerint 1 vagy 2 fegyvert megjelent Petyó, a tárlatvezető és bekapcsolta magát. Akkor menekültünk meg tőle mikor elment lekapcsolni a villanyokat a többi termekben.
Egy szó mint száz. Vissza kell mennünk mégegyszer, hogy akkor már ne csak 1 termen belül nézhessük meg a kiálitási tárgyakat hanem megtekinthessük Rózsa Sándort lefogó bilincs mellett még a többi cuccot is. Előtte el kell menni a Kaiser's-be hideg kaját bevásárolni mert olyan hosszan lehet ezeket nézni. Ezt a magát Petyó vagy Péter bácsinak nevező tárlatvezető tanácsolta nekünk.
Annyit még el kell mondanom, hogy annak ellenére , hogy olyan szövege volt, hogy "itt van Petyó, ő a sztár, millióan imádják". Egy kimondottan szórakoztató egyén volt.Ritka az ilyen. Az volt a legszebb mikor közölte, hogy van itt még 2 kolléga dehát az ő tudásától messze elmaradnak.
A végén még mielőtt kitessékelt minket még mondtak édesapámmal egymásnak 1-1 viccet. Szóval, lecimbiztünk.

Vége a harmadik évnek is szerencsésen.
Túl éltem. A bizit ugyan még nem kaptam meg de ma volt az utolsó nap. Mostmár csak egy feladatom van. Túl kell élni negyedik évet és az érettségin átmenni. De ha eddig sikerült akkor a fenn maradó 1 év már csak lószar karikára vágva.

Tudnivaló ugye, hogy amikor az ember vizsgázik (vagyis vizsgaidőszakban van) akkor nem lehet vele beszélni. Sajnos én is ebbe a hibába bele estem. Kissé zakkant voltam 1,5 hétig. Na jó, nem törtem-zúztam de a babszem benne volt a fenekemben, az tény.
Ennek ellenére egész jól ment minden, sőt néha nekem kellett nyugtatni a lányokat, hogy ne szarjanak be annyira, hisz csak a fejünket szedik. Egyéb nem történik.
De ennek az egésznek a vége volt a legjobb. Mikor odamegünk a számtek vizsgára ketten, hogy lefeleljünk azt javasolja a tanár, hogy jöjjünk vissza esetleg hétfőn. No már most, mit léphet erre az ember?
1. Elfogadja
2. Nem fogadja el.
Hát,én köpni-nyelni nem tudtam. De édesanyám anyatigrisként megoldotta a helyzetet és elmagyarázta neki, hogy nem szeretnénk annyira kihúzni. Legyen szives öt perc alatt lefeleltetni ha van ideje. Ez meg is történt és 5 percen belül ki is jöttünk a teremből. Na jó kicsit később de keveset ültünk benn.

P.S. Ezt a jegyzetet asszem tanácsos volna nem megmutatni édesanyámnak két dolog miatt. Vagy azt kérdi, hogy miért tetem bele vagy az mondja, hogy a nyelvtani hibákat szedjem ki.

No, megvolt végre az "utolsó harc" is. Ötös lett. Igy elértem egy 3,5-ös átlagot. Szerintem ez nagyon menő még akkor is ha beleveszem azt, hogy matekből fel vagyok mentve.
Ez egy érdekes dolog, hogy szerintem az osztályban én vagyok az egyetlen aki számolja vizsgakor az átlagát. A másik meg, hogy van egy képzeletbeli határ a 3.-as amit mindig szeretnék elérni és dühöngök ha nem érem el. Főleg ha csak 2,8 jön ki átlagnak.

A hét végén, talán az ünnepkör alkalmából, talán egy jó vicc kedvéért de kemény kiképzést kaptam.
Mikor már azt hittem, hogy a Himalája megmászása után nem jöhet több kiképzés kiderült, hogy jöhe mégiscsak.
Másnap kilátogattunk Máriaremetére. Ez a kis falucska már a Pilishez tartozik hozzá. Van egy gyönyörü temploma, rendezett templom udvara, és nyugodt környéke.
A környéket a Hungária köruttal össze sem lehet hasonlitani. Ez csendes a Hungáriával ellentétben, és a Hungárián nem találkozik az ember annyi kedves emberrell.
Mikor innen hazaindultunk bátyónak eszébe jutott egy közeli kecskefarm amit mindenképp meg akart nekünk mutatni.
Kétségtelenül szép látvány volt.
Készült ott pár fotó is. Csak szemléltetés képpen .
Pl. arra is jók lennének ezek a képek, hogy egy Pesti, akarom mondani, egy városi iskolában be tudják mutatni, hogy hogyan lesz a kecsketej.
Az nincs a képen, de arra is jó lenne, hogy megtanitsa, hogy nem a Milka tehénből lesz a tejecske a pohárba.
Perrsze távol álljon tőlem a városi gyermekek lenézése, mert én sem olyan házban nevelkedtem ahol volt disznó, kecske, bárány vagy egyéb háziállat viszont azt tudom, hogy a nagyobb városon élő gyermekeknek igen ferde elképzelése van az állatok életéről.
Elképzeléseik néha hasonlitanak a "gólya hozza a kisbabát" történethet.

Tegnap NAGY családi kirándulást rendeztünk. Mivel itt volt egy kis szabi + az én vizsgáim vége amelynek idejje alatt valamint az azt megelőző hetekben bent poshadtam elmentünk felfedezn a várost, és azokat a helyeket ahová a következő 20 évben tuti nem fogok elmenni. Legalábis önszántamból nem.
Elmentünk a Normafához majd a János-hegyi kilátóhoz. Az innen látható városkép itt látszik balra a szövegtől.
Miért nem fogok odavágyni? Nos, mert kurva magasan van. Utólag utána néztem és a magassága a 470 méter magasságokat veri keményen. Mikor már lefelé jöttünk egyszercsak azt vettem észre, hogy átmentem Elvisbe. Remegett a lábam. Volt még betervezve egy másik utazás is, hamár autóval voltunk úgy gondoltuk megejtük azt is. Elautókáztunk a Vekerle telepre, a város másik végére. Szószerint a végére mert ott már csak a városból kifelé lehet menni. Szomszédja a Határút.
No, de miről is hires ez a telep? Csak azért mert itt forgatják vagyis szokták volt forgatni a megannyi ember által kedvelt "Barátok közt "c. szapanoperát
Olyan vitákba nem megyek bele, hogy milyen film ez, tény, hogy én hülyét kapok tőle és inkább nem is nézem. Pontosabban egy dolgot szeretek benne. Amikor a stáblistát mutatják a végén.

Nagymamámnak van egy kis dalrészlete amit szokott néha emlegetni nekem. Valahogy úgy szóll, hogy "ez a harc lesz a végső". Nekem is már csak 1 van hátra. Ha sikerül ötösre letenni akkor meglesz a 3,5-ös vizsgaheti átlag. Az évvégit majd csak 2 hét múlva kapjuk meg.
Majdnem bementem a kocsmába utána leinni magam, de aztán mégis meggondoltam magam. Nem illik hozzám.
Arról már nem is beszélve, hog már azt is angolul "drink bar"-nak hivjá. Bolondul itt már mindenki. Az ajtóra Pesten felirják hogy "OPEN". A könyvelési igazgatót account managernek hivják. Ki is mondta, hogy egyszer majd kihal a magyar nyelv. Úgy tünik igaza lesz. Lassan de biztosan e felé haladunk.
Persze AranY, Ady meg a többiek tesznek róla, hogy ne igy legyen. Dehát igy.

Igy vizsgaidőben, mikor az ember agya majd szét megy az idegeskedéstől jól jön egy-egy meglepő és mulatságos történés.

Valamelyik nap, távozáskor belefutok egy kisebbb női hadseregbe. Minthacsak rám vártak volna. Amint elmegyek mellettük eggyenként mindegyik rámköszön, hogy „Szia, Tibi^!” Már-már azon a határon voltunk, hogy ha kalapjuk van azt is megemelik nekem, előttem.

A másik meg, ma bemegyek édesanyámmal a közeli zöldséges vagyis inkább mindenes boltba. Senkit nem ismerek, mert életemben nem jártam még ott.De a leg váratlanabb pillanatban odaszól nekem a kasszánál álló fiatalember, hogy „egy kalappal”.

Muszáj voltam megkérdezni tőle honnan tudja, hogy sok sikert kell kivánni nekem. Erre ő odavágja, hogy látásból ismer engem. Na , mondom, már itt a 8. kerben is ismert személy lettem.

A tegnap olyat tettem ami nem volt túl szép viszont igen jól esett.
Van ugye nekem a két Marcsi ismerősöm. Minthacsak összebeszéltek volna. Lecseszett mindkettő különböző okokból.
Baráth Marcsi cmén kaptam múltkor egy meghivást, hogy vegyem fel cimbinek MSN-re. Ő állitja, hogy nem ő volt aki küldte. Megkérdeztem, hogy kideritette-e már, hogy ki volt az? Erre meggyanusit, hogy nem-e én voltam az. Muszáj voltam picit rápiritani, hogy vegyen vissza.
Huszár Marcsi pedig utálja az iskol azért mert mindig a vakok miatt van a sok huza-vona. Ez a Battyányiban nem létezett. Miután eggyeztetek időpontot a tanárokkal azt mondja nekem, hogy "csak magamra gondolok". Hát majdnem leestem a székről, hogy 2 nap alatt a második ilyen alaptala vádat kapom. Nem birtam ki. Rá is piritottam picit.
Ami örömmel töltött el, hogy ennek legalább volt haszna mert Huszár Marcsi bocsánatot kért. Mert akármilyen vadarc, búra ide vagy oda. Ő is emberből van, és roppantúl érzékeny lány.

Pesti szóval élve mostanság picit "magam alatt voltam". Nem annyira látszott rajtam, legalábbis remélem. De az a lényeg, hogy kezdek mostmár kifelé ivelni belőle. Fő segitségemre van benne, Fenyő Miki dal kollekciója.
Nincs különösebb oka, csak úgy roszabb volt a hangulatom.
No, de ahogy szokták mondani az élet a legjobb rendező. Most, hogy kifelé jövök a depiből melyne következtében majdnem öngyi lette megyek befelé egy vizsgahétbe és csak félig érzem biztonságban magam. Mert hacsak a kémiára vagy a törire gondolok egyből az eltaknyolás jut eszembe. Bűr, mr történtek csodák velem. Mikor elhasalásra számitottam ötöst kaptam. Ami meg a legjobb, hogy még én nuyugtatom az osztálytársamat, Marcsithogy nem kell "beszarni ha kinn is van hely".

Hát, az embernek megáll az esze.

Néhány hete kapok egy mailt Marcsitól, hogy vegyem fel cimbinek az MSN-re. Vissza is jeleztem neki. De aztán azóta se jelentkezik. Ma már muszáj voltam neki irni. Kaptam is választ. Asszongya nekem, hogy márpedig ő nem tudja ki küldte de az biztos, hogy ő nem. Na már most kérdem én. Erre mit lépjek? Vagy ő hazudik vagy valakit meg kell tépni.

Mit mondjak. Ez eggyáltalán nem használt a jelenlegi lelki állapotomnak. Tegnap hallottam a neten egy dalt amiről eszembe jutott meg aztán a vizsgáim is itt vannak nem sokára. Szóval ahogy itt Pesten mondják „olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek”.

Ma, jegyze ateltem 88 percnyi bioszt, csak a kiválasztásról.
Donna, Madonna!!!!
Ha jövőre az idegrendszert meg a baba születését is ilyen részletességgel fogjuk venni az nem lesz semmi. Mert a föcinek még utána tudok nézni meg felfogom, már amikor nem a GDP-ről beszélünk. Na mindegy, ha harc hát legyen harc, az érettségiért mindent. Felvesszük a harcot bármeyik erős Jánosal.

A "Három ember egy csónakban" c. könyvben van ugye az a jelenet, hogy a főszereplő elolvas egy betegségekről szóló könyvet és az összes betegséget felfedezi magán. Mikor elmegy a dokihoz panaszkodni, a doki azt mondja neki, hogy egyen meg egy sztéket és ne olvasson többé ilyesmiket.
No, hát én is valami ilyesmibe estem ma bele. A reggel a biosz jegyzetelés közben hallottam az ujj lenyomatokról, erről eszembe jut, hogy tuti van ilyen oldal a neten. Egy egész napig kerestem ilyesmit a neten de szarik rám a net.Estére feladtam és megharagudtam rá.Inkább áttértem ide blogot irni. Azt tudom, hogy van.
Ahogy szokták mondani ezt a csatár megnyerte de nem nyerte meg az egész háborút. Valamit úgyis kitalálok. De tulajdonképpen miért is foglalkozom én ilyenekkel mikor 10 nap múlva kezdik majd szorongatni a kis mogyoróimat?
Erről jut eszembe egy hidrobbantó hir. Megkaptam a papirt. Javasolják, hogy ne tehessem le a matek érettségit. Már csak a suli kell megkapja és megszabadultam ettől. Nem fog hiányozni. De a matek órákra azért bemegyek majd. Tübb okból is. Egyrészt mert úgysem birok itthon ülni, másrészt kimaradhatok valamilyen fontos infóból.Harmadrész nincs

Mostanság gyakran volt olyan érzésem, hogy bizony-bizony, a tizedére csökkent az ismerőseim száma, és ez igen rosz érzás volt.
Azomban. A tegnap voltam benn a volt sulimban és rájöttem, hogy korántsem felejtették el Tibi bácsit. Sem az angol tanárnő, sem a drága osztályfőnöknő, sem a kedvenc takaritónő. És ha belegondolok, hogy taláálkozni fogok két ari régi tanárnőmmel, pár hét múlva. Meghivást kaptam ugyanis egy táborba, az Őrségbe (bár asszem ezt már meséltem).
Azóta azomban javult a helyzet. Megkaptam a programot és úgy néz ki, hogy nem én és a sofőr leszünk férfiak a sok csajjal szemben. Lesz még egy srác. Ha minden összejön még a gitár is eljön velem, ami több okból is jó.
Egyrészt tudok védekezni ha rámtörtnek a csajok. Másrészt meg leszmivel szórakoztatni magam meg a hölgyeket eg egész kerek hérig.

Édesanyám elment az osztályával meg egy másik csoporttal egy több napos kirándulásra. Útjuk során ellátogattak Hollókőre is. Ott voltam én 3 évvel ezelőtt. Sok jó, bár néhány rosz élmény is fúz ahhoz a kiránduláshoz.

A részletekbe nem mennék bele mert a sok jó dolog mellett történt ott pár olyan dolog is amire nem szivesen emlékszem vissza.

Mondjuk egy kirándulás alkalmával gyakran megesik egy-egy olyan dolog az emberrel ami örök emlék marad a számára. Esetenként jó, de néha rosz is.

Meghivást kaptam egy olyan kirándulásra ahol ugyanaz a banda lesz aki Hollókőn kirándult velem, a helyszin pedig az az Őrség lesz ahol Marcsi, volt barátnőmmel egykor kirándultam. Hogy ebből mi lesz?

Ma realizálódott bennem az a szomorú tény, hogy a drágalátos iskolám 24-e hetére tervezi megszervezni a vizsgákat. Ez nem túl frankó. Addig van még kb. 2 vagy max 3 hét, és bizony nem minden tantárgyból mondanám azt, hogy tudom az anyagot maximális ötösre.

Gondoltban már elküldtem mindenhová a Bókayt, de hát nincs mit tenni. Megaztán ha másik oldalról nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy hamarabb túl leszek rajta. Hamarabb meglesz matekból az egyes. Mert vizsgázni kell, az csúnya (hogy ne mondjam durvábban) intézmény még nem adta ki a papiromat. Pedig adhatná, mert ez az anyag olyan messze áll tőlem mint tehén segge az aszfalttól. Ráadásul egy centit nem tanultam. És a vakok mit alakitanak? Hát arra kiváncsi leszek de igazán, hacsak nem kegyelmez meg a tanár és nem mondatja fel velünk a szorzótáblát ehelyett az ökörség helyett.

Tegnap édesapám érdekes ötettel állt elő.
Atr mondja nekem, hogy töltsem le a Google Earth programot, mert szeretné megnézni egyik kollégája ismerősének a lakhelyét ami túl az óceánon, az US.A.-ban van. Le is töltöttem.
De ha már ott voltam úgy gondoltam, hogy madártávlatból megszemlélem Nagykárolyt, szülőfüldemet. Meg is találtam, szépen látszottak a házak meg minden ami belefér.
Másnap jött az, hogy előkeritem a Dembinszkit aztán az én egykori sulimat a liget mellett. Bár beletellett egy pici munkába de sikerült megtalálni mindkettőt. Erről jut eszembe. Elő kell keriteni a jelenlegi sulit is.
Azt szokták mondani, hogy milyen fejlett manapság a technika. Valóban az. Pár évvel ezelőtt még vigan megvoltunk net meg blog meg egyebek nélkül. Most meg...

Egy év múlva nekem is szorul a hurok a nyakam körül. Le kell majd érettségizni. Az idei véguősöknek ma szorult a hurok matekből. Ma volt a matek érettségi.
Délután, mikor már lehet tudni, hogy mik lettek a tételek, kisebb demonstrációt kaptunk az idei példasorból.
Borzasztó! A feladatok esetenként megeggyeztek a 2x2 kiszámitásával.
Eszembe is jutott volt osztályfőnököm nyilatkozata miszerint a mai emberek egyre butulnak. Ennyire igaza volna?
Ennyire kezdünk butulni, hogy már az is érettsigi kérdésnek számit, hogy mondjuk:
Egy bizonyos pénzösszeget kiosztanak 5 embernek. Mindenki ugyanannyit kap. Tudjuk, hogy az 1. ember kap 13500 Ft-ot kap. Mennyi a teljes összeg?

Én nem tartom magam túl kritikus embernek, de az a fejetlenség ami ebben az iskolában végbemegy az már olyan, hogy minősiteni se tudom.
A vizsgák, csak úgy folyhatnak le, hogy előtte a tanárok eggyeztetnek egy minél fejetlenebb időpontot, és ha kész akkor jön az a fázis, hogy eggyeztetünk a vakokkal is időpontot vizsgaügyben. De ha valamelyik rosszul viselkedik akkor eldöntik a tanárok eldöntik, hogy valamelyikük elfelejt elmenni, csak úgy viccből.

Legujabb poén az, hogy berendeltek minket tanulni arra a két napra is amikor folynak az érettségik az iskola valamelyik szintjén. Na már most ez nem tudom, hogy fog lezajlani. Régen volt egy tanároom. Ő neki az volt a meglátása, hogy szervezni, azt nagyon tud. Hát asszem ez az iskola is azt tartja magáról. Csak az a baj, hogy álomvilágban ringatja magát.

Hát igen, újra itt a Május 1, a várva várt munkaszüneti nap, amit ráadásul alapból megad az állam.
Ilyenkor ugye minden helységben, legyen az falu, város rendeznek egy afféle fesztivált ahol a kolbász és a sör elmaradhatatlan.Budapesten a legjobb hely erre a liget. Ilyenkor ide jön a város apraja-nagyja, eszik-iszik, hangoskodik (akárcsak a zene) aztán este hazamegy.
Ma voltunk kinn édesanyámmal megnézni, hogy idén mit alkottak a pesti Május 1 fesztivál szervezők a ligeten. Hát, beleadtak apait, anyait az tuti. A sok zenélő meg bonáló szinpad, sátor, és egyéb gyermek bolonditó cucc mellett volt ott több óriás kerék is ami a legelképesztőbb módokon forgatta a benneülőket.Esetenként fejjel lefelé is. Rosz volt nézni.
Mikor ezen túlestél bekerültél a nép sürüjébe ahol már mozogni is alig lehetett. De ha mégis akkor bele-bele kerültél olyan kis területekre ahol nem tudtad eldönteni, hogy pontosan hány irányból jön a zaj.
Szörnyü volt. Én alapból szoktam szeretni az ilyen "népünnepeket" de ez most nem volt annyira élvezetes. Öregszem úgy tünik.

Már napok óta készülök valamit bejegyezni ide, csak teljesen elfelejtettem, hogy mit is. No de sebaj. Tegnap olyan történt velem, hogy azon a hiren százszor túltesz. Marcsi, akivel utolsó információim szeerint öri-hariban vagyok tegnap e-mailt ir nekem, azügybem, hogy vegyem fel barinak az MSN-re.
Na már most. Én nem akarok gonoszkodni. Mi a célja ezzel? Van egy olyan érzésem, hogy nem az esze jött meg hanem:
a) valaki telibeszélte az agyát
b) valamit akar tőlem, mert ez egy kicsit non sens, hogy egy hónapja még én voltam a legnagyobb ellenség most meg MSN bari akar velem lenni.

Ez a ballagós story van tovább is.
A ballagásnak lehet örülni, lehet sirni miatta. Ez nézőpont kérdése. Tegnap nekem egy harmadik fellingem jött elő ezügyben amikor beléptem az iskola épületébe. Én igencsak megutáltam ugyyanis...
Belépéskor egy erős orgona illat felhőbe futottam bele ami aminek illata terjengett az egéz épületben. Olyan volt mintha a diákok hozzátartozói a több 12. osztály összes diákjának csak orgonát hozott volna ajándékba és az iskola dolgozóinak nem lett volna annyi esze, hogy kinyissa az ajtókat vagy az ablakokat.
Szörnyü volt. Én szeretem a virágokat de ez az illat rémes volt.
Még egy régi történet is eszembe jutott egy hölgyről akinek a nevére nem emlékszem de úgy öngyilkolta magát meg, hogy befeküdt egy virágágyba, a virágok illata pedig megölte őt.

Nagy napra virradtunk a tegnap.
Tegnap volt a 12. osztály búcsúztatója. Ennek tiszteletére a 11. osztály is kellett irjon valami kis szöveget amivel elbúcsúzik tőlük. Mi vagyunk az egyik 11. osztáély, tehát mi is el kellett köszönjünk. Csakhogy az a fura helyzet állt elő, hogy mi egész évben egy szót sem váltottunk velük, egyiket sem ismerjük. Igy azért nehéz szöveget irni. De ahogy Fábry Sándor szokta mondani "Szorult helyzet csiszolja az elmét". Mi is beleadtunk mindent. Kisebb csapatot hoztunk létre, hogy kialakuljon egy müsoron előadható szöveg. Úgy volt megbeszélve, hogy az egyik megirja az alapot aztán a többi alakit rajta vagy tesz hozzá mig végül kijön egy normál szövegnek látszó tárgy.
Na már most. Az a valaki szerepe kire jutott? Háát naná, hogy rám. Életemben nem irtam még ilyet de valamit össze kellett kovácsolnom gyorsan mert csak pár nap volt a búcsúzóig. Utólag megtudtam, hogy az én szövegem fel sem lett hasznélva. Hárman összeeszkábáltak egy másikat ráadásul a szöveg fele a netről származott. Azért köszönöm, igy én is meg tudtam volna csinálni.
No, de van ez a történet tovább is. Drága Marian osztálytársam aki nagyon kedves lány de a macskámat se biznám rá, kellett volna felolvassa. Mi történt ehhez képest? Elkésett. Most kiváncsi leszek mi lesz ma ebből.

Egy érdekes jelenséggel szembesültem a napokban.
Mostanában több alkalommal is elmentem édesapámmal múzeumba. Ma is elmentünk a Közlekedési múzeumba, de erről kicsit később mesélnék. Először ezt a különleges jelenséget irnám le pár szóban.
Mindkét múzeumban, a múltkor is meg most is lehet azt mondani, hogy "a két szép szemünk miatt" engedtek be ingyér. Mindezek mellett több múzeumi dolgozó nézett vaknak vagy affélének. Meglepő módon aranyosan és kedvesen viselkedtek velem/velünk szemben.
Szóval, ma voltunk a Közlekedési múzeumban ahol láthattuk az elmúlt 80 év legmenőbb motorbicikliit, repüülőit, mozdonyait. Sőt még egy régi állomás modellbe is beléphettünk ahol ott voltak a korabeli állomás cuccok.
Ami meg a legszórakoztatóbb volt a számomra, hogy édesapám is felszállt velem arra a kisvonatra amire kisgyerekek szoktak felszállni és ott futkároznak és visitanak rajta. Ez a vonat természetesen egy helyben áll,a gyerekeknek viszont jó móka.
Ha megengedik pár képpel prezentálnám is milyen kis csodákat lehet ott találni.

Jelentem sikerült!
Kiszedtem azt a két ormótlanságot és rendet reremtettem.
Ahogy Fábry Sándor szokta dézni:
"Visszatoltam én a kizökkent időt."

Joggal tehetné fel mindenki fel nekem a következő két kérdést.
- Mi ez az új külső?
- Mit jelent a GY.L.?
Nos, az elsőre azt kell mondanom, hogy nemrég töltötte be a blog az 1 évet, ennek örömére gondoltam, hogy adok neki picit más formát.Saját véleményem szerint sokkalta jobb lett mint az eredeti.
A második kérdésre a válasz egszerü (mármint annak aki bár egyszeris látott már életében engem). Láthatta tehát, hogy szemüveget viselek,és mindent elég közelről vizsgálok. Rövid látó vagyok tehát.
Namost, hogy nevezzük azokat akiknek valamibaj van a látásukkal (ide nem számoljuk a vakokat). Hát ők a gyengénlátók, a GY.L.-s emberek.

No, de most nem is erről szeretnék mesélni.
Inkább egy utazásomról amit ma tettem. Kilátogattunk családilag Csepelre. Ez a kis sziget, északról-délre haladva, Magyarország negyedik szigete a hét közül.Ezt bevallom én is földrajz órán tanultam, de ha kicsit közérthetőbben kellene elmagyarázni akkor úgy lehetne megmagyarázni ennek a helynek a mivoltát, hogy itt élt anno Jimmy, "a király". Az tény, hogy volt hangja de én nem szerettem.
No, de visszatérve Csepelre, egy nagyon király kis hely. Olyan mint egy megnőtt kisváros, jó, nyugodt utcákkal (mármint ami a Királyerdő nevü részt illeti), a forgalom nem olyan vad és ráadásnak még ott a Duna is ami a kertek alatt csörgedezik.

Amint látható kisség nagyon megújult a blog. Félig pozitiv-félig negativ irányvba. Felkerül rá két ormótlan kép is. Igérem mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb lekerüljön onnan de ha nem megy akkor hatalmas nagy sorry.
De ahogy szokták mondani, a remény hal meg utoljára.

Ma belekukkantottam a blogba és úgy láttam, hogy egyik korábbi kijelentő ésem kisebb aggodalmat okozott. Valóban mentem szurira, de ez számomra nem azt jelenti, hogy megyek az akasztófához. Valami miatt ettől sem tettegek (sok emberrel ellentétben), ugyanúgy mint ahogy az iskolával sincs semmi bajom (sok száz diáktársammal ellentétben).
Ami pedig a szuris hölgyeket illeti, ők sem ollyan mumusok mint ahogy azt sokan gondolják. Inkább kimondottan szimpatikus hölgyek akiknél kb. 2 percet kell ülni és akik egy idő utén már csak a neved nem tudják. Legalábbis velem ez a helyzet. Látnak engem minden kéthétben, és még csak a nevem nem tudják.
No de tulajdonképpen nem is ezzel akartam én kezdeni ez csak kis helyreigazitás volt azért, hogy ne aggódjanak értem annyira.
Amiről tulajdonképp irni akartam az a pár óra amit édesapámmal egy múzeumban töltöttem el múlt hétvégén. Kb. 2 óra alatt végig mentünk kettecskén pár száz éven és megszemléltünk különböző régmúltból származó lakhelynek, fegyvernek, földmegmunkálására használt eszközt. A legmenőbbek a kitümött állatok voltak. Csak a felvigyázó hölgyek nem voltak innyemre. Csak épp azt nem mondták, amit a közlekedési múzeum 70 és a halál között lévő felvigyázó hölgyei, hogy „mindent a szemnek, semmit a kéznek!”

Ja, és ha elfelejtettem volna mondani a sok szörnyüség mellett, ma volt (vagyis még mindig tart) a névnapom. Kaptam rengeteg köszöntést. Volt ami telefonon jött, volt ami MSN-en, volt amelyik élőben. De itt most nem is a forma hanem a szándék, a gesztus volt a lényeg.
Egyik szemem sir, a másik meg nevet. Nevet azért mert pont mára esett az, hogy végre összehoztuk, hogy átvegyek Barbi ösztálytársamtól egy cd-t amit már hetek óta át kellett volna vegyek.
És sir, mert lehet holnap mehetek reggel jutalomból szurira. Na mindegy. Ez van, ezt kell szeretni.

Amint két bejegyzéssel ezelőtt irtam, „…mai rohanó világunkban…”. Hát igen, rohanunk mindig valahová. Az „Apostol” nevü együttes egyik régi dala is valami ilyesmit mond, hogy „forrón isszuk meg a kávét, nincs időnk…”
Ezeknek a rohanásoknak néha nincs jó vége. Vegyük példának azt a pár nappal ezelőtti kis dugót amibe belekeveredtem negyedmagamammal egy balesetezett autó miatt.
No, egy ilyen őrületes rohanásnak voltam ma szem és fültanuja. Autóval jöttem vissza Újpestről. Mellettem elszáguldott nagy robbajjal egy autó amiből ezerrel dübörgött a rádió. Következő pillanatban jött a piros lámpa, csak annyi volt a probléma, hogy a tag nem tudott elég hamar fékezni és kissé belerohant az előtte robogó autó seggébe. Nem nagy szám, csak pár millát kell majd leperkáljon a javitásért.

Talán a nosztalgia kedvéért, vagy csak kiváncsiságból? De utána néztem mikor irtam be az első bejegyzést a blogba. Hát, igencsak meglepődtem a talált eredményen. Hat nappal ezelőtt volt a blog pont 1 éves.

Ahogy mondani szokták, azóta már sok víz lefolyt a Dunán. A gazdi „saját szerénységem” más helyszinen jár iskolába azóta, új osztályfőnöke van a gazdi osztályának (mostmár nem Piroskának hanem Zsuzsának hivjá), közel járok ahhoz, hogy felmentesem magam matek érettségi alól,létrejött egy klub az iwiw-en (saját produktum), újra két barátnő között vagyok, stb…, stb…

Szóval, 1 szó mint 100. Igyunk egyet a blog egészségére. Persze cssak mértékkel, mert nincs rosszabb látvány egy magát koordinálni nem képes embernél.

Maanapság egyre többet halljuk ezt, hogy „mai, felgyorsult világunkban…”.

Igen, minden gyorsabb. Már nem a kocsisok ostor csapása képezi a nagy zajt az utcán, hanem a rengeteg autó zaja. A többsávos gyorsforgalmikról már nem is beszélve ahol az autók zaja megsokszorozódik., főleg ha vijjogó és vibráló mentőautók, rendörautók és egyebek társulnak a forgalomba.

Ilyennel minden nap találkozhatunk az utcán, vagy drusztikusabb formában az amerikai filmekben a TV-ben. Ott mindig legalább egy több száz autóból álló dugót képező sor a főszereplő, és a dugót általában két vagy több autó balesete okozza.

Hál’ Istennek nekem eddig még nem volt részem ilyesmiben, (bár már megértem sok mindent). Ma, azomban amint jöttünk vissza Pestre a pár napos szabiról belefutoottunk egy ilyen dugóba.

A sor szerintem 1,5 km-es is volt, jöttek a rendörök meg a mentő is. Azt hittük valami nagy durranásba futottunk bele. Szerencsére csak egyetlen autó ment neki a szalagkorlátnak, és nem törtéént nagy baj.

Hát ilyet sem mindennap él át az ember. Saját tapasztalatból mondom, hogy hála Istennek.

Ahhoz, hogy egyik generációból a másikba átmenjünk kb. 20-25 évnek el kell telnie.

Tegnap volt szerencsém talállkozni 2 kis tüneménnyel az utánam következő generációból.

Egyik már ovis és lány létére tudja a fiúk locsoló verseit (mint én annakidején,), a a másik gyermek pedig 6 hetes.

Abban eddigis biztos voltam, hogy Nagykároly nem hal ki, tegnap viszont már tteljesen megbizonyosodtam ebben. Itt van az „utánpótlás”, két kis tünemény aki hóddithatja a nagykárolyi férfi sziveket.

Teljes emlékezet kiesésben szenvedek, mert tudom, hogy akartam irni még két bejegyzést csak azt nem tudom, hogy mivel kapcsolatban. No, nem baj. Majd szedek valamilyen gyógyszert az elmulasztására.

Azt viszont tudom, hogy visszajött a laptop a szerelőtől.Hogy úgy mondjam mostmár nem vagyok félkaru óriás. Na jó, tudom ez egy kicsit durva hasonlat de valami hasonló a helyzet.

Szóval, ez az iskola egy botrány. Amig, a volt sulimban 1 hét alatt túl voltam 10 vizsgámon, itt már 2 hete várok arra, hogy befejeződjön. Mert az okosok feltalálták a langyos vizet és kitalálták, hogy a vakok (beleértve engem is) ugyanbizony vizsgázzanak le számtekből is, hogy abból is meglegyen a jegyük.

Máshogy nem lehetett megcsinálni csak úgy, hogy 2 vizsgát teszünk le egy évben. A két vizsga 1-1 félévet jelent. A két vizsga közt volt egy hét időkülömbség. Most a másodikra próbáljuk már nem is tudom mióta kitalálni a pontos időpontot. Ehhez még hozzájön, hogy két kedves tanárnőm hetek óta nem tudja elintézni az én matek felmentésemet holott Marcsi, a vakvezető kutyás lány szinte 2 nap alatt megkapta a felmentést a számtek alól. Ha most gonosz akarnék lenni azt kéne mondjam, hogy nincs igazság a Földön. No, de nem szoktam gonosz lenni, csak néha.

Hát, én nem vagyok az a kimondott ijedős fajta. De ma majdnem hanyatt estem, mikor kiváncsiságból felmentem a netre és a kereső által több dolgot is találtam magamról.

Fenn van a blog, a románia cimem, rádásul az osztályom eredeti felállása aminek már csak a tizede jár oda de a neten ott van, hogy papiron kik kellett volna odajárjanak.

Sőt, az is megtalálható, hogy valaha én egy sport oldalon minden forma 1-es futam végeredményét megtippeltem. Egyik ilyen összesitett eredmény ott van. Persze, soha nem győztem, mert voltak még több ezren akik száz százalékig, hogy Sumi fog győzni. Én márpedig nem őt jelőltem be mert utáltam őt. Hála Istennek kiszállt a Forma 1-ből. Zárójelben elmondom, hogy saját véleményem szerint nem véletlen volt az, hogy ő mindig győzött. No jó, nem gonoszkodom, de én nem szerettem őt az biztos.

Tegnap nem volt időm rendesen kifejteni azt az utolsó gondolatomat. Ezért visszakanyarodnék.

Szóval, ez, hogy Marcsi engem tekint mércének olyan fura nekem mint mikor pár évvel ezelőtt a kicsi gyerekek ccsókolomot köszöntek nekem.

Amíg meg nem szokom ezt a helyzetet, addig kicsit idegenkedni fogok tőle, vagyis zavarni fog. Már csak azért is, mert nem tartom magam akkora nagy Megasztárnak, hogy valaki hozzám próbálja hasonlítani magát. Na mindegy, valahogy túlélem. Túléltem sokmindent már életem során, szerintem ez is menni fog.

Szóval, (és tettel) túléltem a vizsgahetemet. Nem szúrtam le senkit, nem buktam meg egy tantárgyból sem. Ahogy nagymamám mondta annakidején „egy szuperség” volt.

Hát, ha belegondolunk a részletekbe is, valóban egy szuperség volt. Különösen akkor volt szuper meg funny mikor a töri tanár abból feleltetett amit egy negyedévvel azelőtt tanitott meg. Ez a titka annak, hogy föciből és töriből is négyest kaptam.

Az angol és a számtek ugy sikerült ahogy én azt előre megitrtam a nagykönyvben. Számtek négyes, angol ötös.

Az unalmasságot elkerülendő, nem megyek bele több részletbe, az a lényeg, hogy jól sikerült minden. Az utolsó vizsgák előtt volt egy kis gombóc a torkomban mert nem tudtam a kémia és a biológia hogyan végződik majd?

Végülis az is jól végződött. Nem buktatott meg, de azért elmondta, hogy azért jobban is meglehetett volna tanulni. Mondjuk ebben igaza volt, de ez most sajnos igy sikerült csak. Ahogy a mondás is mondja: „egyszer fenn, egyszer lenn”. Asszem talán ez volt az egész hét legszarabb pontja.

No, de volna itt még valami amit muszáj megemliteni. Olyan dolog történt ma (még a biológia-kémia vizsga előtt) velem, amit csak annak a számlájára tudtam irni, hogy mondjuk leszakadt az ég vagy megfordult a földgolyó forgási iránya.

Marcsit, a kutyás lány, 2,5 év után végre megtudtam hivni kávéra. Mindemellett asszongya nekem a buszmegállóban ahová édesanyámmal elkisértük, hogy angolban ő mindig próbbál hozzám felzárkózni. Úgy csinál mintha legalábbis kéne. Tudja ő az angolt csak nem akarja bevallani még magának sem, meg jó csinálni a fesztivált.

Ma, megkezdődött a vizsgahetem. Egész jól birom, egy pcikét sem vagyok ideges, ami különös mert ilyenkor olyan lelki állapotban szoktam lenni, hogy mindig attól félek, hogy valakinek véletlen leharapom a fejét.

Ráadásul volt egy nagyon jó pont ebben a mai napban. A föci tanár olyan anyagból vizsgáztatott amit már egy negyedévvel ezelőtt tanultunk. Talán amiatt, hogy tudogattam, talán amiatt, hogy emlékeztem a részletekre, de összehoztam föciből és töriből egy négyest. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnaptól beállok töri tanárnak.

Az angol ötöst már nem is számitom. Az mindig összejön és ezért mindenki szinte természetesnek veszim hogy nekem csakis és kizárólag ötösöm kel legyen. Úgy csinálnak mintha én alkottam volna az angol yelvet. Na mindegy, egyszer csak rájönnek az igazságra.

Tudom hatalmas enyje-benyje járna nekem azért mert nem jegyeztem be ide semmit már régen, de sajnos nem volt rá lehetőségem, hogy feljöjjek.

Pdedig feljegyeznivaló lett volna egy zsákkal. Ahogy a filmekben szokták mondani volt itt, szerelem, összeveszés, harag, ármánykodás, meg ami belefér.

Persze nem kell megijedni semmi lyen komoly dolog nem volt de megesett 1-2 dolog az tuti.

Új osztályfőnök kapott az osztályom. Egy aranyos-kedves hölgyet aki szerintem nálam nem idősebb max 1-2 évvel. Nagyon jól kijövünk vele. Mivel még nem ismeri a bennem rejlő antizsenit folyton azt mondja, hogy „Tibi, milyen jól számol!” Semmi baj, majd rájön az igazságra később.

Volt osztálytársamnak és nagynénémnek gyermeke született.

Hazalátogattunk ahol meglátogattuk a szomszédságot, találkoztunk a kis Eszterrel, aki mindamellett, hogy bemutatta nekünk, hogy hogyan tud ő nyelvtörőt mondani, bemutatta a szobában felállitotott boltját. Nem hagytuk ki az alkalmat és vásároltunk tőle.

Itt a harmadik évem harmadik negyedévi vizsgája. Tanulok rá mint a állat, és erősen bizom benne, hogy a tanárok egyike sem szúr ki velem és nem buktat meg mert akkor ráboritom az asztalt.

Ja, és amit még meg kell emliteni, hogy elkezdtem hevesen készülni egy esetleges középfoku vizsgára. Ami tulajdonképpen nem is olyan nagy poén, de nekem fontos mert egy középfokú vizsga letételével kicsit joban érezném magam.

Tudom, rég irtam a blogba, de rettenetesen el voltam foglalva. 26 órát készültem naponta a második negyedévi vizsgáimra. Aztán meg is látszott vizsgahét végén látszott, hogy nem volt hiábavaló az a sok tanulás mert hatalmas meglepetésemre semmiből nem buktam meg.

A matektól féltem a legjobban mert abból nem vagyok egy nagy ász és gyakran meg is húznak belőle.

Volna itt még pár dolog amit fontos volna ide bejegyezni. Előszoris, hogy egyik reggel szól a telefonom és mikor felveszem egy olyan ember szól bele a vonal másik oldaláról akvel szerintem az utóbbi 2 évben egy szót sem beszéltem.

Adélka volt az. Az én egykori osztáéytársnőm.

De mindamellett, hogy meglepett, a kérdése volt a legfurább. Azt kérdezi tőlem, hogy megaddhatja-e az én valamikori barátnőmnek a telefonszámomat? Hát nem tudom. Én úgy érzem nem voltam gonosz mikor azt mondtam neki, hog inkább ne adja meg. Nem tudom, mit akart mondani, de nem hiszem, hogy olyat amitől én vidáman hagytam volna el a találkozásunk helyszinét.

Valamint van itt egy harmadik dolog is. Egy e-mail amin meglepődtem és örültem is neki. Árpi, egyik kedves ismerősöm irta meg nekem, hogy olvasta ezt a blogot és, hogy mennyire tetszett neki.

Óóóóó, és majdnem elfelejtettem megemliteni azt a dolgot amitől egyik szemem sir, a másik meg nevet. Osztályfőnököm, Piroska, elmegy szülési szabira. Sajnálom, hogy elmegy de örülök a babának.

Hoppp, ez a bejegyzés picit hossúra sikeredett, de nem baj. Kell ilyen is.

Ilyen dolog ritkán fordul elő. Hogy micsoda?

Hát, csak annyi, hogy ma délben rámtört egy olyan gyengeség, hogy örültem, hogy élek és ennek következménye képpen nem mentem ma iskolába.

Jó, bárki azt mondhatné, hogy ez egy mindennapos dolog, bárkivel megeshet de nekem azért volt fura mert az utóbbi 19 évben, mióta koptatom az iskola padot, kb. 20 alkalommal történt meg csak, hogy hiányoznom kellett az iskolából.

A klub ajánló mellett még el keel mondjam, hogy ma egy ritka rossz pár órám volt a suliban.

Tudom, ezt bármelyik diák mondhatná mikor felelteti a tanár, de ez tényleg az volt.

Annak köszönhetően, hogy tanárok kavarták az agyunkat az ügyben, hogy lesz-e új órarend vagy nem? Valamint, hogy mindenki mindenkit félre értett és nem tájékoztattak minket arról, hogy a tanári gyülésnek 20 perc alatt vége volt, vártunk egy esetleg megjelenő tanárra abban a hitben, hogy még mindig tart a tanári gyülés.

Aztán a poén akkor jött amikor bejött a töri tanár, akit 10 perc mulva leválltott Piroska osztályfőöknő, hogy márpedig matek óra van és minden a régi órarend szerint megy egészen addig míg el nem megy szülési szabira.

Komolyan mondom, ez az iskola egy botrány néha

Kedves barátom, Zsófi javaslatára elárulom az előzőekben emlitett tagtalan klubok nevét is.

Egyik neve a „Vakok, gyengénlátók és epilepsziások klubja”. Ez az emlitett csoportokhoz tartozó embereket várta vagy várná. Eddig csak egy gyengénlátó úr jelentkezett tagnak oda, Régensburgból.

A másik, ami picit már jobban sikeredett volt, vagyis lett a „Randi szervező” klub. Utolsó odalátogatásomkor rajtam kívül már volt 8 tag is.

Mindkettő az iwiw-en található meg. Egyszerü megtalálni őket, csak meg kell keresni a hozzám tarto saját klubokat.

A klubok nyitottak, globálisak. Bárkit szivesen várnak a világ bármelyik részéről.

Most, hogy vége a vizsgáimnak végre akadt egy kis szabadidőm. Ennek örömére felmentem édesapámmal Budára, a várba ahol ő kb. 8 éve járt utoljára.

Minden nagyon flottul ment. Annyi bibi volt csak az egészben, hogy 15 percig kerestük a várbuszt azért mert a Budapesten élő lakosok nem tudták elmondani honnan is indul. Mindemellett *rva hideg volt.

Fenn a vár területe gyönyörü. Szép, régi házak, szobrok, kilátók, és ehhez hasonlók találhatók ott. Nagyon ajánlom figyelmébe mindannak.

Kedves naplóm, tisztelt parányi olvasóközönségem.

Ezer bocs és 10 anyamedve amiat mert nem jelentkeztem már rég, de elvoltam havazva mindenféle üggyel a fejem tetejéig. Mindemellett csak kapkodtam a fejem olyan sürüen történtek egymás után a dolgok körülöttem. Szinte már követhetetlen volt. Hogy mik is voltak ezek? Hát lássuk csak:

- megérkezett édesapám véglegesen Pestre szinte egy időben a vizsgahetem előtti hetem elkezdésével.

- Marcsi, a vakvezető kutyás lány addig-addig bizgatta az agyam, míg a végén megkérdeztem tőle, hogy lenne-e a barátnőm? Erre a kérdésre másodjára is nemet mondott. Asszem többet nem is fogok próbálkozni nála ez ügyben.

- Napi 26 órákat készültem a vizsgára

- El is jött a vizsga, ahol meglepő módon közel jutottam a négyes átlaghoz. Hoozzá kell még tenni, hogy hátra van a fizika és a számtek, ráadásul a magyar jegyet sem tudom de ezek szerintem már nem fognak hármas alá süllyeszteni engem még ha rosszul is sikerülnek.

Most, hogy vége a vizsgahétnek és rendesen lehet velem beszélgetni, valamint az egész jó átlag ellenére sem iszom le magam. Pedig ezt igértem.

Innkább elvégzek olyan dolgokat amikre mostanság nem volt időm.

- Ja, és nehogy elfelejtsük. Csináltam a neten 2 klubot is. Egyelőre csak arra jók, hogy dicsekedjek velük mert nem sokan látogatják őket. De majd megpróbálok tagokat keriteni valahogy. Csak már teljesen kifogytam az ötletekből az a baj.

Ez a karácsony-szilveszter ünnepkör az egész világon kihozza az emberekből az állatot.

Mindenki rohangál a boltba, hogy ott nagy tolakodások, bosszankodások, ordibálások közepedte megvegye a legdrágább eszközöket. Én ezt nem szeretem. Én sokkal jobbnak tarttom azt ha valaki saját maga késziti az ajándékot. Persze lehet pici bolti segitség is az előállitásban de igy sokkal meghittebb. Idén karácsonyra nagymamámnak készitettem egy könyvet amiben fel lettek jegyezve azon történetek amiket még anno mesélt nekünk, a bátyámról, rólam, unokatestvéremről, szüleimről, a gyermekeiről.

Aztán a show második része egy hét múlva jön, amikor eljön December 31. Ilyenkor Az emberek hajlamosak az utcán, tobolva, nagyobb tömegeket alkotva önnepelni az évváltást.

Ez szülővárosomban még el is menne, de Pesten már nem annyira menő, mert idén is majdnem elkapott egy petárda.Én bátor gyermek vagyok de nem szeretném, ha egy petárda miatt kéne kórházzba kerüljek sokadjára életemben.

JA, tényleg. Ezt még nem is irtam. Trvemben van, hogy irok kisebb feljegyzést azokról a kórházi látogatásaimról melyek során megmütötték a szemem, életem során 4 alkalommal.

Gondolkodtam és úgy gondoltam, hogy felveszek picit életvidámabb stilust. Nem fogom a blogot a porrba hullott kapcsolatom siratásával kitölteni. Inkább tovább megyek ezen a telcsi vonalon. Zárójelben elmondanám, hogy ujjonnan van „kinézett” hölgy a láthatáron. Egyelőre ő még nem tud róla, majd valamikor el kéne árulni neki pontosan a dolgokat.

Szóval, a telcsi.

Egy roppant fura szerkezet. Ráadásul sunyi. Szó se róla, hogy segit nekm mindenféle téren.De képes éjszaka közepén felébreszteni engem és a közelemben alvókat is. Ezért muszáj volt rövidebre venni a gyeplőt. Büntiből ki-ki kapcsolom éjszakára.