Itt a vége

Mostmár tényleg itt a vége ennek a kedves kórházi kalandnak.

Tegnap voltam a kórházban, hogy igazán megkapjam a kiadatási papíromat, azaz a zárójelentést. Nem volt nagy dolog az egész mert már mindenkit ismertünk a kórházban, szinte már mindenkivel puszipajtások vagyunk azonban mégis volt egy dolog mai meglepett engem.

Mivel mostanában sokat utazunk taxival és mindig ugyanaz a társaság visz minket már-már őket is ismerjük olyan szinten, hogy már csak éppen nem ittuk meg a közös sört barátságunkat megünneplendő. Megannyi sofőrt ismerünk onnan és van egy kedves fiatalember aki kimondottan szimpatikus főleg édesapám számára mert ő is szeret könyvüzletekbe járni. Az ember hajlamos arra, hogy úgy gondolja, hogy az illető filmsztár, énekes, esetleg a sofőr már nem is ember. Csak úgy tudja azonositani, hogy ő az aki ebben a filmben játszik, aki ezt vagy azt énekli, aki mindig piros autóval jár.

Bevallom én is beleestem ebbe a hibába. Erre akkor jöttem rá mikor megkérdezte tőlünk a taxis, hogy az rosszat jelent-e ha a doktor a felesége szemének vizsgálatakor más és más dioptriát rögzített? Mondtuk erre, hogy nem esett le az ég, mert mi már 27 éve ebben vagyunk. Nekem is rosszabb egyik szemem mint a másik. Mikor példát is mondtunk neki akkor megnyugodott.

De ez igazán aranyos reakció volt.

A kiképzés vége

Tegnap végül befejeződött az 5 napos kiképzésem a kórházban.

Mit mondjak? Volt benne rossz is, jó is.

De végülis érdemes volt bemenni, mert mindamellett, hogy x napja nem emelkedik a szemnyomásom, megismerkedtem megannyi kedves emberrel, találkozhattam a még csak leendő adjunktusi pozícióban lévő tanoncokkal akiknek a viselkedése akár egy kabaré jelenetbe is beleillett volna.

Egy kisebb kezelőben egyszerre tizen voltak benn. Az egyikük, nevezzük Gyurinak, világosság mellett akarta megnézni, hogy mennyire látom én messziről a gyertya fényét. Mikor közlöm vele, hogy egyik szememre nem látok háromszor kér meg, hogy vizsgálat miatt takarjam le. Aztán ami a legfainabb volt, hogy az ujjai számát kellett megmondani. De úgy, hogy ő közben mozgatta a kezét jobbra-balra.

Tudom, ez biztosan csak a megilletődöttségtől volt és izgulás miatt. Nem írom én őt le, csak nagyon humoros jelenet volt. Az már, viszont nem volt annyira mulatságos mikor pár perccel később még búcsúzóul kaptam egy gyulladás gátlót.

No, de ezt az egész Gyuris meg gyulladásgátlós jelenetet felülírta az, amikor az adjunktusnő kiadta az utam.

Akarom mondani, kiadta az utam, de holnap még kontrorllra vissza kell mennem.

Tripla meglepetés

Ma reggel egy tripla meglepetés várt rám. Miután kihevertem azt a megrázkódtatást, hogy kisbusszal megyek a kórházba, a portás éppen, hogy beenged az ajtón merthogy látogatási tilalom van meg hasonlók.

Mikor végre sikerült megértetni vele, hogy mi is a téma, akkor felengedett a másodikra. Ott jött a harmadik meglepetésem. Fogadott engem az a kedves ápolónõ akit én annak idején "egérkének" neveztem el a hangja miatt.

A kedves kolleganõjével megnyúzták a szemem, különbözõ módszerekkel, amiket most nem részleteznék mert valaki még elájulna amint elolvassa.

Ezek után, hogy valahogy kibékítsenek tettek tapaszt a szememre. De én csak annyit mondok, hogy "A család nem felejt!!! és hogy "Háromszor adja ezt Ludas Matyi vissza!"

Dezsávü

Mostanában van egy kis dezsavü érzésem. Fõleg mikor benn vagyoka klinikán ahol a szememet mütötték. Hogy miért?

Elõszöris ugyanúgy decemberben vagyunk, az ünnepek elõtt mint 10 évvel ezelõtt, Debrecenben. Nagyjából annyi beteg van benn, mint akkor. A betegek többnyire Doberdot és egyéb fontos helyeket már megjárt urakból állnak, de a hölgyek most is többséget alkotnak.

Egyetlen különbség van. Most nem azt nyomatja a rádió, hogy "Kellemes karácsonyi ünnepeket!" hanem azt, hogy itt van a Mikulás. Továbbá: Most nem a kiskatonák vannak a porondon, akik megmérgezték magukat véletlenül, hanem a H1N1 nevü kedves vírus.

Ja, és még nem nyomatják napi 26 órában az ünnepi dalokat. De ami késik nem múlik.