Hogy szépen modernesen mondjam, ma adtam a kutúrának. Ellátogattam a Pesti Broadwayre. Vagyis édesapámat vittem volna, hogy "öntsem belé a kultúrát".
Sajnos a tervem nem vált be. Nem tetszett neki. Egysrészt azért mert kicsi, másrészt mert volt olyan müvézi nyomat aki a cipőjével nyomta bele magát a forró betonba. Tehát, volt olyan olyan akinek a lábnyoma helyett a Nie cipőjének a nyomát láthattuk. No ezcsak egy nagyon hülye példa.. De akkor is.
Viszont, az út másik oldaláról jövő hegedű szó nagyon mesés volt.
Ami még eszembe jutot, hog tulajdonéppen az amerikai Broadway sem bitos, hogy nagyobb ennél. Csak a neve nagy mert amerikai.

Úgy gondoltam, hogy ezzel le is zárul a hét, de nein, nein. A java még csak most jött.
Ugyanis, valóban kiderült, hogy az élet tudna a legjobb filmrendező lenni a világon.
A Peste visszavezető út közepe táján nagy örömünkre megtaláltuk a már ellopottnak hitt mp3 játszót. Ezzel jó sok pénzt spóroltunk meg. Nem kell újra megvásárolni a lejátszókat.

Szóval, amint már említettem volt, szombatra meghívást kaptunk egy lagzira. Ehhez utazni kell majd 300 km-t, de ez most nem számit, mert családi lakodalomról van szó, ráadásul olyan családtagok lakodalmáról, akikkel igen jóban vagyunk.

Mostanában nagyon nagy országjárók vagyunk ezért eldöntöttük, hogy összekötve a szórakozást a hasznossal felkeressük az Agteleki cseppkőbarlangot, ami amúgyis útba esik. Mindemellett megtekinthetjük a Mátra csúcsait olyan közelségből, ahogy még nem is láttuk.

Elindultunk tehát Pénteken reggel Gyöngyös felé, majd a Mátra irányába kanyarodva folytattuk utunkat. Dél idejére el is érkeztünk a barlanghoz, amit aránylag egész gyorsan megtaláltunk.

Végighaladtunk a kis csoporttal az 1 órás úton, a vaksötétben. Talán ez a vak sötétség okozta azt, hogy az a rengeteg kép, ami ott készült nem mond senkinek semmit csak nekünk, mert mi tudjuk, hogy hol készültek.

Közel voltunk a híres Tokaj hegységhez, ezért kicsit kerültünk és arra mentünk haza. Kicsit fárasztó, de jó nap volt. No, de másnap reggel jött a meccs második része.

Konkrétan a lagzi.

Nem volt ugyan ott, Friderikusz Sándor, sem Lajcsi a Dáridó szimpatikussokkal, de nagyon fain buli volt. A menyasszony nagyon szép volt, és a körülöttünk rohangáló rózsaszín ruhába öltöztetett kis törp ördögök is nagyon aranyosak voltak. Ami a legfurább, hogy jobban bírták az este strapáját, mint én. Én csak háromnegyed háromig bírtam. Ők, még akkor is ott táncikáltak meg ugra-bugráltak.

Másnap a rokonok nagyon aranyosak voltak, mert amikor elmentünk hozzájuk, hogy adjanak nekünk zöldséget pénzért, akkor elindították a már szokásos kis műsort.

Miszerint: „vidd ingyen, nem viszem, de igen, de nem”Erre a kérdésre úgy tettek pontot, hogy ingyen ide adták és bosszúból leetettek minket egy adag tortával. Így menjen haza az ember, tortával lerohanják. Egy szó, mint száz, a torta nem jön mindig jól.

Szóval ennek a hazajövetelnek sok pozitívuma volt, és volt néhány negatív része is.

Találkozhattam rengeteg kis törp ördöggel, akik hol gügyögtek nekem, hol LEGO nézőbe hívtak. De volt olyan része is ennek a hazajövetelnek, amelyikben erős övön aluli ütést kaptam. Mai napig dolgozom fel.

Végre, szerdán, megismertem, hosszú idő után, volt osztálytársam gyermekét, akit eddig nem volt időm megismerni, és emiatt már csak 7 hónapos korában ismerhettem meg. Ahogy szokták mondani, holtáig tanul az ember. Megtudtam ugyanis, hogy a pincéreknek és a romáknak, akik Romániában is kisebbségben élnek, hosszú idő óta, hagyományosan szerdán van a lagzijuk. Manapság ez már nem állja meg a helyét, de régen, amikor még gyakorta hívtak cigányzenészeket lakodalomra zenélni, bizony gyakran megesett, hogy a lakodalom a zenész lakodalmának idejére esett volna. Épp ezért kitalálták a szerdai megrendezést, hogy legyen idő muzsikálni, és ez a hagyomány megmaradt a mai napig. Ami pedig a pincéreket illeti. Hát ők, a mai napig is elmondhatják, hogy szombatonként későig munkában vannak többségében.

A hét végére, lehet amiatt mert semmit nem tanultam itthonlétem alatt, kezdett kiütni rajtam az elmebaj. Eszembe jutottak jó kis régi sérelmeim, aztán mikor nagymamám is anélkül, hogy tudott volna erről, adta a lovat alám, akkor úgy éreztem, hogy kezd a cérnaszál elpattanni. Hiába, „nagy ember”vagyok én, de azért nálam is el tud szakadni a szál.

Holnap reggel, még jóval a kakas első kukorékolása előtt elhagyjuk a várost, visszamegyünk Pestre. Ahogy Forest Gump mondaná, „ennyit tudok mondani Vietnámról”

Hétvégén hivatalos vagyok egy lákodalomba. Mikor ezt egyik osztálytársam megtudta, feltette az ilyenkor elmaradhatatlan kérdést. A saját esküvőd lesz netán?
Mondtam, hogy nem, nem, ott még nem tartunk. De már csak évek kérdése és létrejön az is. Felbáboritó, hogy engem mindenki házasitana.
Arról én is tudok, hogy általában kedves vagyok az emberekhez, de ez ilyen hatással volna az emberekre? Úgy érzem vissza kell venni kedvességből és már csak olyan hangon fogok velük beszélni, hogy mondjuk:
"- Mit főztél büdös banya?!!!!"

Okulva abból, hogy m lesz ha túl későn indulunk el túrázni? Múlt hétvégén, szombaton már reggel 8 órakor úton voltunk Székesfehérvár felé. Tervünkben volt, hogy megnézzük az ott élő rohkonságot utána pedig a város nevezetességei melett a temetőbe is kilátogatunk.
Dehát, ahogy mondani szokták ember tervez, Isten végez. El is jutottunk aránylag könnyen Székesfehérvárra, a rokonságot is megtaláltuk igen szép házukban, a temetőbeis eljutottunk tiszteletünket tenni a holtaknál csakhogy a város nevezetességei közül egyet sem tdtunk fényképezni. Ezért elhatároztuk, hogy egyszer suttyomban megyünk oda, körbenézni a városban mert ez igy nem volt annyira menő. Ez az aktus még nem lehet tudni mikor jön létre pontosan majd a jövőben. Márcsak azért sem mert egyik hétvégén esküvőre kell menni, egy másik hétvégér meg Eger van betervezve.
Azomban megismerkedtünk, (legalábbs én és éesapám) egy 89 éves aranyszivü, és udvarias viselkedésü nagyapóval. Imi bácsival. Számomra meglepő módon még emlékezett arra amikor édesanyámért kelett izgulni, hogy bejut-e tanitóképzőbe vagy nem? Márpedig ez igen régen volt. Ami pedig a legszórakoztatóbb volt benne, hogy a végén le is Péterezett. Már sokan Pétereztek le engem tévedésből életemben. Kérdem én. Olyan Péteres ábrázatom van?
Szóval a bácsi extra kedves volt, a fiában volt egy pici "löket" mert másodpercenként elmondta, hogy ő a legjobb hol ebben hol abban. Emlékeztetett a rendör bácsira a múzeumból.

Székesfehvérvárt elhagyva Nadap felé vettük utunkat. Itt megtekinthettük azt a pontot ahonnan mérjük a tengerviz szinet. A logikáját annyira nem értem, hisz 173,8 méter magasan van, a Velencei hegységben. No mindegy, nálam okosabbak találták azt ki, hogy ott van jó helyen.
Azt hszem majd irok nekik, hogy pár méterrel elrontották, kicsit lennebb kéne hozni a mérőt. Nem kevesebb mint 173 méterrel.
Egyébként igazán elenésző a téveféx, ha nem olvasok utána és nem nézem meg akkor észrre se vehető.
Én mondom, még jó , hogy arra jártam, igy legalább be tdok kerülni a TV-be.Mondjuk a Fókuszba.

Nem tudom ki hogy van vele, de én úgy tapasztaltam eddigi életem során hogy úgy December 1-e utántól nem tudunk olyan gyermeket találni aki ne a Mikulást vagy a Karácsonyt várná. Ez tényleg két szép dolog különösen a karácsony mert olyankor ha az ember végig menve be-be les az ablakokon mindig egy gyönyörüen világitó karácsonyfát lát.
A gyermekeknek egy különös szokása még az, hogy esténként mindig visszaszámolnak, hogy "már csak ennyit meg annyit aludni és jön a ..."
Ma én is igy voltam valahogy. Ha jól számoltam akkor a következő hónap első napjától számitva kb 8 hónap van az érettségiig. Ez picit megrémitett mert az a 8 hónap olyan gyorsan el tud telni, hogy abba jobbb bele se gondolni.

Szóval, holnaptól elkezdek belehúzni, hogy tanuljam meg Petőfit meg a vulkánokat és akkor még meg sem emlitettem a törit meg a többi szépséget.

Tudom, hogy ez nem a leglátogatottabb oldalak egyike. Viszont arra jó, hogy pár gondola rögzitésével segitsen az emlékezésben. Az már másik kérdés, hogy esetenként rosz dolgokra is kell emlékeztetnie. Ezekkel azomban jobb ha nem is töődünk. A rosz emlékek mindig elrontják az ember kedvét eg teljes napa. Jobb inkább az olyan dolgokra gondolni mint amit az alábbiakban el fogok mesélni.
Szóval múlt hétvégén felkerekedett a kiscsaládom előre megfontoltan felkeresni Petőfi Sándor szülőházát. Ez kisebb eltévedésekkel sikerült is. Ezek az éltévedések jók voltak arra, hogy rájöjjünk arra, hogy mi többé MO nevü autópályyára nem akarunk felkerülni. Több okból is:
1. könnyen felforr a viz a motorházban
2. nehezen lehet haladni
3. valaamint nem túl barátságos látványt nyújt az a sok kamion egyszerre, egy csomóban.
Visszatérva Petőfihez, nagynehezen megtaláltuk a házat egy kétségtelenül szép környezetben, az azomban kicsit zavaró volt, hogy jobbra tőle vendéglátó helység 1.-ben lakodalmat tartottak, balra a háztól pedig ott volt vendéglátó helység 2.
Miután megörökitettük magunkat az utókor számára úgy gondoltuk, hogy a másik helyszin amit még beterveztünk túl messze van, ezért elindultunk hazafelé. Utólag rájöttünk, hogy ez jó ötlet volt mert este, már sötétben értünk haza.
Ebben persze közrejátszott az is, hogy beugrottunk Kalocsára, ahol sikeült rátalálni egy olyan nyugodt forgalom és járó-kelő mentes sézáló utcára, amilyet az ember manapság ritkán lát.Arról már nem is beszélve, hogy olyan szép épüetek voltak ott, mint a mesében.
Van egy olyan érzésem, hogy még visszalátunk oda valamikor a jövőben mert láttunk egy boltot eeamiben kapható volt az a hires paprika csakhogy a bolt zárva volt.
No, ezekután lementünk tanulóba. Mert ugye érni készülök, vagy mi.
Mostanában ezerrel tanulom a földrajzot és emlegetjök elég gyakran a Szelidi tavat. Annak ellenére, hogy egyikünk se látta még soha.
Ahogy a mesében szokták mondani: "egy életem, egy halálom, de....", mi úgy folytattuk, hogy "megnézzük a tavat". Hát eleinte csak nyaraló hülgyeket és urakat találtunk igy azt hittük, hogy hoztuk a formánkat és nem találtuk meg a tavat, de egy felvilágositás után rájöttünk, hogy mégis jó helyen vagynk. Konkrétan a tótól 200 méterre voltunk.
Elindultunk hát bátran, ls végtére ráleltünk a tóra. Egészen odáig merészkedtünk, hogy egy lépés erejéig belemenjünk. Igy , ha valaki kérdi elmondhatjuk, hogy voltunk a Szelidi tóban, bár úszni nem tudunk.

A közelmúltban kértem kritikát a bloggal kapcsolatban egyik nagyon kedves hölgy ismerősömtől. A tartalomrra semmi panasza nem volt, azomban a DISEGN-hoz volt pár szava. Úgy találta, hogy túl sötét a háttér, a vidám történetekhez.

Ármos Tibori becsület szavamra meg fogom változtatni. Még egy bejegyzés engedtessék meg nekem ezzel a háttérrel.