Ma, belekeveredtem egy afféle hideg háborúba.

Miért is?

Nos, a következő a helyzet.

Sok sok hónappal ezelőtt a családban az volt a vitatéma, hogy kell-e Tibornak fehér bot. Végül lett Tibornak fehérborja. De meg mondták, hogy ki ne menj az urcára nélküle. Mikor hazajövök közli velem nagymama, nehogy elindulj fehérbottal itt Nagykárolyban mert a Nagykárolyi emberek bunkók és nem tudják felfogni mit is jelent a fehérbot.

Tegnap sikerült beszélnem chaten azzal a hölgyel aki szervezne nekem egy vakvezető, epilepszia figyelő kutyát. Eddig az volt, hogy kutya is kell Tibornak meg a fehér bot is. Most, hogy egyre közelebb kerülünk a témához, és esetleg még szerezhetnénk kutyát is, hirtelen tőle is megijedünk és kitaláljuk, hogy hogyan fog az elférni ott melletttünk?

Ez a csöppet sem épitő hozzá állás kimondottan elszomoritott engem. Mert én főleg azt látom benne, hogy a kákán keressük a göböt.

„Már a végét járjuk” a takaritásnak. Már csak 1-2 dolgot kell ide-oda pakolni és kész is.

Ma a befejező munkák egyike a bútorok lekenése bútor ápolóval. Az én feladatom volt, de már rögtön az elején meg is untam, mikor eszembe jutott, hogy már 2 hete ezen dolgozom.

Munka közben eszembe jutottak régi dalok, események, meg elbeszélések. Egyik ilyen elbeszélés erősen kapcsolódott az én helyzetemhez.

Egyik ismerősömnek volt egy takaritónője, Edit. Edit nagyon szerette a pénzt megkapni de minél kevesebb munkáért. Ezt a következő kévpen kivitelezte.

A lehető legrövidebb idő alatt, lemosta az ablakot, ajtót, földet, stb… és a végén odatette a virágot az asztalra közepére. Teljesen mindegy volt, hogy ott a sarokban még van egy kis kosz, de az asztalon ott a virág és ez a munka végét jelentette.

Nohát valahogy én is igy voltam ezzel. Minden percen odatettem volna azt a virágot az asztalra csak ne kelljen a következő könyves polcot is le bútor ápolózni. Végül, a munka befejeztetett anélkül, hogy én belesirtam volna az éjszakába. De tegyük hozzá, hogy közel álltam hozzá.

Ahogy karácsonykor szokltuk mondani, „már csak hármat kell aludn, …”

Jelen esetben viszont nem a Télapó eljöveteléig hanem a 3 tagu vendégsereg megérkezéséig. Akikre úgy készülünk mintha legalábbis a pápa jönne el. Már lassan 2 hete takaritjuk a házat. Megfogadtam, ha majd felnövök (most vagyok 26 éves) és lesz egy házam akkor az egyy olyan ház lesz amiben el tudok majd normálisan férni de nem lesz akkora mint egy hotel, hohgy ne kelljen 2 hétig takaritani benne 3 vendégért.

Vagy megveszem a Ewingék házát a Dallas c. filmből a szolgákkal együtt és akkor jöhet hozzám Bush, Clinton vagy akármelyik elnök látogatóba.

Feltettek ma nekem egy nagyon hidrobbantó kérdést egy TV müsor kapcsán ami a Tisza tó környékét és az ott lévő helységeket mutatta be.

Nem tudom már melyik helységnél azt mondja az úr a kamerába, hogy „szokott itt szépségkirálynő választás is lenni”

Erre megkérdeztem, hogy itt, a Nagykároly napjai néven futó fesztivál napkon nem szokott ilyesmi lenni?

Erre édesanyám azt válaszolja, hogy nem tudom, de Tibor be akarsz nevetzni?

Mondtam neki, hogy igencsak csábitó ajánlat de azt hiszem kihagyom.

Vendégeket várunk. Nem a pápát, csak 3 személyt. A barátnőmet, a bátyámat és az ő barátnőjét. De úgy készülünk rá mintha legalábbis az első jönne el.

Emiatt, most port törlünk, ablakot ajtót mosunk, porszivózunk, elmosunk mindent még azt is ami nem piszkos, és még hosszan lehetne folytatni.

A takaritás miatt kialakult nálunk egy olyan környezet ami leginkább egy csatatérhez hasonlit. Bár, már egyre kisebb ez a csatatér, mert hozzuk helyre egyre jobban.

Ennek a csatatéri állapotnak vannak ugye periódusai, a por törlése, az ajtó-ablak mosása, stb… Egy-egy ilyen munkafolyamat után gyakran jut eszembe az a kis idézet, hogy „ez jó mulatság, férfi munka” volt.

Úgy néz ki vége a rosz időknek.

Ma a bátyám olyat mondott chaten, hogy majdnem leestem a székről. Anélkül, hogy megkértem vagy megkértük volna felajánlotta, hogy úgyis, ő is jön a hér végén Nagykárolyba valamiféle találkozóra a barátnőjével. Elhozza Marcsit (barátnőmet).

Hát, megfontolandó felajánlás de asszem nem alszok rá egyet sem. Marcsit úgyis olyan rég láttam, nem is beszélve Lórándról és Tündéről . És ki tudja mikor jutok fel Pestre megint?

Ezentúl és továbbá….

Történetesen a barátnőm is vak, és nem szeretem ha rá bármi roszat mondank.

Mert függetlenül attól, hogy nem lát, ő egyike azon hölgyeknek amilyeneket ritkán hordoz a hátán a Föld.

Bizonyos dolgokon nem tudok elmenni.

Eddig, hetekig azt hallottam, hogy „el ne indulj fehérbot nélkül!”. Ma, meg nagymamám kioktat, hogy ne menjek fehérbotostol Nagykároly utcájára mert itt a lakosság nem tudja mire vélni a fehér botot. Erősebben fogalmazva, kicsit bunkóbbak ehhez a dologhoz mint kéne. Ma már szinte vita alakult ki köztünk és már-már ott tartottunk, hogy vakot be se engedjünk Nagykárolyba.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem az ilyen duma, több okból is, nem jön be. Egyik dolog,hogy a vak, a gyengénlátó, a kinai, a néger, a homoszexuális is pont olyan ember mint én vagy a szomszédom, vagy más ember..

A másik dolog pedig, hogy a vakokat én különösen szivemen viselem mert ugye, én is félig az vagyok, és nagyon sok barátom vak. Az én barátaimat pedig ne utasitgassa senki sehová.

Ez a lökött gép valahogy megcserélte a dolgokat. No sebaj, mert újra beirom . RRajtam nem fog kifogni egy számitógép.
Szóval annnyit szerettem volna ezzel a bal oldalon látható képpel kapcsolatban mondani, hogy ilyen elemekkel dúsitott slight show ment ma éjjel a ház fölött.
Nem vagyok afféle beszari de nem volt túl kellemes.
De akár mondhatnánk azt is, hogy ez a vihar a tegnapi rosz napom megkoronázása volt.Vitáztam, meg vesztettem kártyán, de semmi BAJ , MAJD LESZ MÁSKOR JOBB NAPOM IS.

El is felejtettem mondani, hogy készitek egy könyvet nagymama történeteiből, azokból a történetekből amiket nekünk oly sokszor már előadott. Most vagyok a munka közepe környékén. Kell még olyan szép rajzokat készitsek amilyen volt az első bejegyzésben.

Tudom, nem volt olyan Picasso alkotás, de scanner, toll, meg ilyen segédeszközök hiján, számitógéppel csak ilyen sikerült.

Ha valaki olvasná ezt a blogot azt hinné, hogy óvóbácsinak készülök. Ez nem igaz, csak szeretem a babákat, ők pedig megérzik és ezért történnek meg olyan fura esetek, hogy adnak első látásra nekem hatalmas cuppanós puszit. Ilyenkor szokott a rokonság felháborodni, hogy nekik nem ad a gyerek.

De volt olyan is már, hogy emlegetett engem a gyerek utólag mert olyan jót játsottunk együtt. Sőt, megesett, hogy türte az altatásomat a 2 hónapos gyermek.

Az előzőkben erről a drága gyermekről beszéltem.
Eszterről aki már w évesen is próbálgatott megóditani engem. Sóst kinágatott nekem.

Ma igazán megvoltam elégedve magammal.

Végeztem végre valami olyan munkát ami nem kötődött feltétlen a géphez. Ma reggel közölték velem, hogy meggyet akarok magvalni. Konkrétan a héjat elválasztani a magtól. Ki kell magvalni 4 kg megyet.

No, gondoltam, semmi baj, sőt. Megmentjük újra a hazát.Kimagvaltam a megyet, közben a legkisebb helyen a legtöbb dolgot locsoltam le meggyel (falat, ablakot, magamot) de nem baj, mert a munka elvégeztetett. Én pedig utána úgy éreztem magam mintha a világot váltottam volna meg.

Ha jól figyelünk, a Kossuth rádió minden nap bemondja, hogy „…játék és muzsika tiz percben…”Tegnap nálunk is valami ilyesmi történt. Volt ének és játék 2 órában. Ugyanis, átcsaltuk a szomszédból a kis, 3 évves Esztert. Mondtuk az őrá vigyázó nagyszülőknek, hogy visszakapják, csupán pár órára engedjék el, hogy játszon velünk is.

Egy szó mint száz, átjött velünk Esztert és játszottunk dobókockával, meg a malom jjáték figuráiva, pattogtattunk kukoricát és kaptuink kisebb bemutatót az óvodai szerepből amit neki elő kellett adni pár héttel ezelőtt.

A hab a tortán az volt amikor megnéztük azokat a videókat és fényképeket amiklket róla készitettünk pár perccel azelőtt.Nagyon örült neki. Szereti magát nézni. Nem is csodálom, igen szép gyermek. Amint lesz lehetőségem be is mutatom őt.

Végre itthon.

Pár hétig most itthon leszek. Bejegyzéseim többslglben erről, (Nagykárolyról) a világ másik közepéről fognak szólni.

Benne leszek a TV-ben, vagy valami ilyesmi lehetne a következő bejegyzés fő mondata.

Történt ugyanis ma egy olyan fura dolog amire igazán nem számitottam. Y parkolóban ami a házunk előtt áll, ma fiatalok focizását vették filmre, olyan komolyan mintha legalábbis egy Oscar dijas alkotás készülnne.

Mivel én már voltam tobbször is ujságban meg TV-ben régebben és kint 123 000 rokok tombolnak úgy döntöttem nem zavarom meg a forgatás feelingjét. Inkább relaxálok 4 falon belül, a hüvősben, egy kis rock and roll mellett.

A relax amúgy is rámfér mert délután indulok haza, határon túlra, Nagykárolyba, egy szinte TJV gyorsaságú és kinézetü vonattal. Már rámfér az utazás mert már kezdem unni Pestet, meg ezt a meleget ami itt uralkodik. Mindezek mellett meg kell boxolnom a kutyánk orrát, hogy lássa hazajött a gazdi. Ja, és nyári nagytakaritást kellene csinálni a szobámban.