„Már a végét járjuk” a takaritásnak. Már csak 1-2 dolgot kell ide-oda pakolni és kész is.

Ma a befejező munkák egyike a bútorok lekenése bútor ápolóval. Az én feladatom volt, de már rögtön az elején meg is untam, mikor eszembe jutott, hogy már 2 hete ezen dolgozom.

Munka közben eszembe jutottak régi dalok, események, meg elbeszélések. Egyik ilyen elbeszélés erősen kapcsolódott az én helyzetemhez.

Egyik ismerősömnek volt egy takaritónője, Edit. Edit nagyon szerette a pénzt megkapni de minél kevesebb munkáért. Ezt a következő kévpen kivitelezte.

A lehető legrövidebb idő alatt, lemosta az ablakot, ajtót, földet, stb… és a végén odatette a virágot az asztalra közepére. Teljesen mindegy volt, hogy ott a sarokban még van egy kis kosz, de az asztalon ott a virág és ez a munka végét jelentette.

Nohát valahogy én is igy voltam ezzel. Minden percen odatettem volna azt a virágot az asztalra csak ne kelljen a következő könyves polcot is le bútor ápolózni. Végül, a munka befejeztetett anélkül, hogy én belesirtam volna az éjszakába. De tegyük hozzá, hogy közel álltam hozzá.