Tudom, rég irtam a blogba, de rettenetesen el voltam foglalva. 26 órát készültem naponta a második negyedévi vizsgáimra. Aztán meg is látszott vizsgahét végén látszott, hogy nem volt hiábavaló az a sok tanulás mert hatalmas meglepetésemre semmiből nem buktam meg.

A matektól féltem a legjobban mert abból nem vagyok egy nagy ász és gyakran meg is húznak belőle.

Volna itt még pár dolog amit fontos volna ide bejegyezni. Előszoris, hogy egyik reggel szól a telefonom és mikor felveszem egy olyan ember szól bele a vonal másik oldaláról akvel szerintem az utóbbi 2 évben egy szót sem beszéltem.

Adélka volt az. Az én egykori osztáéytársnőm.

De mindamellett, hogy meglepett, a kérdése volt a legfurább. Azt kérdezi tőlem, hogy megaddhatja-e az én valamikori barátnőmnek a telefonszámomat? Hát nem tudom. Én úgy érzem nem voltam gonosz mikor azt mondtam neki, hog inkább ne adja meg. Nem tudom, mit akart mondani, de nem hiszem, hogy olyat amitől én vidáman hagytam volna el a találkozásunk helyszinét.

Valamint van itt egy harmadik dolog is. Egy e-mail amin meglepődtem és örültem is neki. Árpi, egyik kedves ismerősöm irta meg nekem, hogy olvasta ezt a blogot és, hogy mennyire tetszett neki.

Óóóóó, és majdnem elfelejtettem megemliteni azt a dolgot amitől egyik szemem sir, a másik meg nevet. Osztályfőnököm, Piroska, elmegy szülési szabira. Sajnálom, hogy elmegy de örülök a babának.

Hoppp, ez a bejegyzés picit hossúra sikeredett, de nem baj. Kell ilyen is.