Tegnap végül befejeződött az 5 napos kiképzésem a kórházban.
Mit mondjak? Volt benne rossz is, jó is.
De végülis érdemes volt bemenni, mert mindamellett, hogy x napja nem emelkedik a szemnyomásom, megismerkedtem megannyi kedves emberrel, találkozhattam a még csak leendő adjunktusi pozícióban lévő tanoncokkal akiknek a viselkedése akár egy kabaré jelenetbe is beleillett volna.
Egy kisebb kezelőben egyszerre tizen voltak benn. Az egyikük, nevezzük Gyurinak, világosság mellett akarta megnézni, hogy mennyire látom én messziről a gyertya fényét. Mikor közlöm vele, hogy egyik szememre nem látok háromszor kér meg, hogy vizsgálat miatt takarjam le. Aztán ami a legfainabb volt, hogy az ujjai számát kellett megmondani. De úgy, hogy ő közben mozgatta a kezét jobbra-balra.
Tudom, ez biztosan csak a megilletődöttségtől volt és izgulás miatt. Nem írom én őt le, csak nagyon humoros jelenet volt. Az már, viszont nem volt annyira mulatságos mikor pár perccel később még búcsúzóul kaptam egy gyulladás gátlót.
No, de ezt az egész Gyuris meg gyulladásgátlós jelenetet felülírta az, amikor az adjunktusnő kiadta az utam.
Akarom mondani, kiadta az utam, de holnap még kontrorllra vissza kell mennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése