Nagy napra virradtunk a tegnap.
Tegnap volt a 12. osztály búcsúztatója. Ennek tiszteletére a 11. osztály is kellett irjon valami kis szöveget amivel elbúcsúzik tőlük. Mi vagyunk az egyik 11. osztáély, tehát mi is el kellett köszönjünk. Csakhogy az a fura helyzet állt elő, hogy mi egész évben egy szót sem váltottunk velük, egyiket sem ismerjük. Igy azért nehéz szöveget irni. De ahogy Fábry Sándor szokta mondani "Szorult helyzet csiszolja az elmét". Mi is beleadtunk mindent. Kisebb csapatot hoztunk létre, hogy kialakuljon egy müsoron előadható szöveg. Úgy volt megbeszélve, hogy az egyik megirja az alapot aztán a többi alakit rajta vagy tesz hozzá mig végül kijön egy normál szövegnek látszó tárgy.
Na már most. Az a valaki szerepe kire jutott? Háát naná, hogy rám. Életemben nem irtam még ilyet de valamit össze kellett kovácsolnom gyorsan mert csak pár nap volt a búcsúzóig. Utólag megtudtam, hogy az én szövegem fel sem lett hasznélva. Hárman összeeszkábáltak egy másikat ráadásul a szöveg fele a netről származott. Azért köszönöm, igy én is meg tudtam volna csinálni.
No, de van ez a történet tovább is. Drága Marian osztálytársam aki nagyon kedves lány de a macskámat se biznám rá, kellett volna felolvassa. Mi történt ehhez képest? Elkésett. Most kiváncsi leszek mi lesz ma ebből.